BUDAPEST
De a rakpartokról és a Budapest környéki települések magaslati pontjairól is élvezhető lesz a program.
BUDAPEST
Kelemen Kabátban, Horváth Tamás és Wolf Kati is fellép a „monumentális felvonuláson”. Az államalapítást megelevenítő menetben lesz egy 9 méter átmérőjű korona is.
BUDAPEST
Az ünnephez kapcsolódó állami és önkormányzati rendezvényeket létszámkorlátozás nélkül lehet megtartani, és nem kötik védettségi igazolványhoz a belépést.
BUDAPEST
A Kossuth Lajos téren néhány érdeklődő követte figyelemmel az idei nemzeti ünnep egyetlen központi programját. A járvány miatt idén is elmarad a többi hagyományos ünnepség.
BUDAPEST
Mivel az országban ma elmaradnak az ünnepségek, emlékezzetek meg otthon a márciusi ifjakról? Készítsetek piros-fehér-zöld menüt!
BUDAPEST
Az 1989-ben már a politikai túlélésért küzdő állampárt munkaszüneti nappá minősítette az ünnepet és engedélyezte a tüntetést.
BUDAPEST
A számos megemlékezés mellett lesznek kulturális programok, tárlatvezetések és koncertek is.
BUDAPEST
A magyarok számára sokáig fontos volt ez a nap, de mára kezd feledésbe merülni - részben augusztus huszadika miatt.
BUDAPEST
A telet itt töltő, a sérülésükből mostanra felgyógyult gólyákat március 15-én engedték szabadon.
BUDAPEST
Hosszú hétvége, nemzeti ünnep, programok. A Piknik Magazin válogatásában kirándulós, múzeumos és sportos eseményeket ajánlunk.
BUDAPEST
Az országban programok egész sora vár benneteket. Több mint 20 tipp a nemzeti ünnep hétvégéjére.
Népszerű
Ajánljuk