HÍREK
Úgy tűnik, nagyjából két módon lehet megállítani a korábbiaknál jóval erősebben terjedő járványt: vagy teljes lezárással, ahogy az osztrákok teszik, vagy kötelező oltással.
HÍREK
Összesen 4351 tesztet végeztek el, és 327 pozitív esetet találtak a november 10-én indult tesztelés során - derült ki Őrsi Gergely posztjából.
HÍREK
A fertőzés tünetei is eltérőek lehetnek, előfordulhat magasabb láz, és sokkal gyakoriabbak a gyomorbélrendszeri tünetek, a hányás és a hasmenés is.
HÍREK
Felhívta rá a figyelmet, hogy a koronavírus ismét az elsődleges halálozási ok Európában, de már tudjuk, hogy mit kell tenni ellene.
HÍREK
A rotterdami rendőrség szóvivője szerint azért nyitottak tüzet a tüntetők között, mert „a helyzet életveszélyessé vált”.
HÍREK
A Merck a múlt hónap elején jelentette, hogy a gyógyszere felére csökkenti a halálozás vagy a kórházba kerülés kockázatát a koronavírusos pácienseknél. Még nincs engedélye az EU-ban, de vészhelyzeti alkalmazása lehetséges.
HÍREK
A forgatás ideje alatt az egyik betegágyon egy elhunyt feküdt, aki nem sokkal korábban belehalt a koronavírusba.
HÍREK
A vallási szertartások esetében a maszkviselésről a vallási közösség dönt. Megjelent a Magyar Közlönyben a részletszabályozás.
HÍREK
Szicília szigete elsőként szigorított, attól tartva, hogy a rosszabbodó mutatók miatt magasabb járványfokozatba kerülhet.
HÍREK
Ha súlyosbodik a helyzet, a beoltottaktól is negatív tesztet kérnek a zárt közösségi terekben.
HÍREK
Az egyik szakszervezet szerint a kötelező oltás miatt szabadságolható tanárok miatt súlyos pedagógushiány alakulhat ki.
HÍREK
Gulyás Gergely: A NAV ellenőrei vizsgálják, hogy a kutakon nem trükköznek-e az üzemanyag minőségével
A miniszter a kormányinfón beszélt az ápolókról, tanárokról, a 12 év alattiak oltásáról, és arról is, hogy Márki-Zay Péter újra emelné a rezsit.
HÍREK
Az aláírók között van mások mellett Szinetár Dóra, Nagy Zsolt, Czutor Zoltán és Lovasi András is.
Népszerű
Ajánljuk