TUDOMÁNY
Rajtuk kívül egy amerikai haditengerész és egy kanadai vadászpilóta lesz még a következő Artemis-misszió tagja.
TUDOMÁNY
Ő fedezte fel azt a két méteres kisbolygót is, ami február 13-án hajnalban robbant fel, Normandia felett. Az égitest nagy része elégett a légkörben, néhány apró darabját azonban megtalálták.
TUDOMÁNY
Az amerikai cég elsődleges célja, hogy a NASA-nak kifejlesszék a tartós jelenlétet biztosító infrastruktúrát.
TUDOMÁNY
Ennél nagyobb távolságra még nem jutott el a bolygónktól legénység szállítására alkalmas űrhajó.
TUDOMÁNY
Ma estére a NASA Orion űrszondája megközelíti a Hold felszínét. Ezután az űrhajó hajtóműveit többször is tesztelik, mielőtt végleg vissza nem kanyarodna a Föld felé.
TUDOMÁNY
A tőlünk 460 fényévre található L1527 olyan fiatal, hogy egyelőre képtelen saját energiát termelni.
TUDOMÁNY
Rengeteg halasztás után elindult az Artemis-1 küldetés, ami hatalmas lépés a holdraszállás és az állandó holdbázis létrehozása felé. Tamási Dáviddal a kihívásokról beszélgettünk.
TUDOMÁNY
A program célja, hogy ötven év után újra ember utazhasson a Holdra. A tesztrepülés is több rekordot megdönthet.
TUDOMÁNY
A kísérlet jobban sikerült a vártnál is, a NASA szerint bármikor meg tudják menteni a bolygót.
TUDOMÁNY
Ahhoz, hogy más bolygókat is be tudjunk népesíteni, valahogy meg kellene oldani az űrbéli szexet.
TUDOMÁNY
Az is lehet, hogy bizonyítékot talált a Juno űrszonda az első Földön kívüli óceán létezésére.
TUDOMÁNY
A tudósok szerint a kísérlet sikeres volt, ezzel pedig egy új korszak kezdődött az emberiség történetében.
TUDOMÁNY
A legutóbbi részletes képeket még a Voyager-2 készítette a Neptunuszról 1989-ben. Most teljesen új arcát mutatta meg a bolygó.
Népszerű
Ajánljuk