Nappal alszik, éjszaka a világra vigyáz – interjú egy magyar szuperhőssel

Azt azért mindenki sejti, hogy a mai csillagászok nem hordanak csillagos köpenyt, nincsen csúcsos süvegük, és hosszú fehér szakálluk. De azért azt hittem, hogy az obszervatóriumban, a kupola alatt töltik az éjszakáikat. Sárneczky Krisztián csillagász ábrándított ki, amikor elmondta, hogy ő, bár a Piszkéstetői Obszervatóriumban kutat minden derült éjszakán, ki sem mozdul az otthonából. A teleszkópot a saját íróasztaláról irányítja, számítógépen keresztül. A felvételeket is simán a dolgozószobájában értékeli ki. Természetesen azért a műszer mellett is dolgoznak, de az jobbára csak a technikai és karbantartó személyzet.

Ahogy a csillagászok sem köpenyes varázslók, a fekete öves bolygóvédők sem ismerhetőek fel a villamoson. Ugyanis ez a szerény hangú csillagász éjszakánként, mint a nagy szuperhősök, a Földet védelmezi. Földsúroló kisbolygók után kutat.

– Ön úgy él, mint gróf Drakula, tehát nappal alszik, és éjszaka kikel birodalmából, és elmegy bolygókat lesni.

– Igen. Fordított életet élek.

– Eddig hét alkalommal sikerült légkörbe belépő kisbolygót felfedezni még mielőtt találkozott a Földdel, ebből két alkalommal ön volt a felfedező, a legutóbbi február 13-án lépett a légkörbe.

– Igen.

– Hogy képzeljem el? Az ég ugyanazon részét fotózzák egymás után, és összehasonlítják, mi mozdult el? Nem unalmas ez?

– Konkrétan így történik a földközeli kisbolygók keresése, ami most már két és fél éve folyik a Piszkéstetői Obszervatóriumban.

És hát valójában unalmas a munka, mert az égboltot kell fotózni folyamatosan, egy területről legalább három, de van, amikor 12-15 felvétel is készül. Ezeken a felvételeken kell keresni a mozgó égitesteket. Azonban a döntő részükön nincs semmi. Általában 30-40-50 látómezőnként, de van, amikor még ritkábban esik be egy felfedezés, a többit meg feldolgozza az ember, de nincs rajta semmiféle mozgó objektum, ami érdekes lenne.

– Ezeket az elmozdulásokat számítógépes szoftver elemzi, vagy ember végzi?

– Ezeket szoftverek keresik meg. Akkora területet látunk az égből, hogy több tízezer vagy százezernyi csillag van egyetlen felvételen, ezt már nem lehetne emberi erővel átvizsgálni. Tehát igen, erre célszoftvereket használunk, amelyeket arra fejlesztettek ki, hogy a felvételeken megtalálják ezeket az elmozduló égitesteket.

– Gondolom, ha talál is valamit, először is ki kell zárni annak a földi eredetét, például, hogy nem műholdat vagy egy repülőt látunk?

– Nem is igazán a műholdak azok, amik bezavarhatnak, mert azok általában viszonylag közel keringenek a Földhöz, és ott a gyors mozgást el lehet különíteni, de nagyobb távolságokban rengeteg elhagyott hordozórakéta kering a Föld-Hold rendszerben, melyek korábban esetleg bolygóexpedíciókat vagy holdexpedíciókat vittek, és azok már lehetnek olyan messze, hogy úgy tűnjenek, mintha egy földközeli kisbolygóról lenne szó. Erre azért elég jó katalógusok vannak, és akkor persze az az első lépés, hogy az ember megnézi, nem erről van-e szó. Utána lehet továbblépni, hogy akkor ez mi. Ki kell zárni, hogy nem fotózták-e le, nem katalogizálták-e. Ez kiderül később, ahogy az ember követi, mert a megtalálás után nagyon fontos az, hogy minél hamarabb ki tudjuk számítani a pályáját, ehhez további megfigyeléseket kell végezni. Így dől el az, hogy egyáltalán ember készítette-e, vagy természetes, és az is, hogy esetleg felénk tart-e az égitest.

– A múltkori objektumnál tényleg csak órákkal a légkörbe lépése előtt vált a dolog publikussá. Mikor történt maga a felfedezés, és mennyi idő volt az előbb elmondott munkára? Tehát mennyi idő telik el az első észleléstől odáig, hogy azt mondjuk, igen, ez felénk tart?

– Körülbelül 7 órával a becsapódás előtt találtam meg.

The discovery image of #2023 CX1 (aka #Sar2667) taken at #Konkoly Observatory's Piszkéstető Station with the 0.60-m Schmidt telescope. Three 4x25 sec stacked images. Nothing special at first. A normal 19.5 mag NEO. pic.twitter.com/1PaYtsv9tz

— Krisztián Sárneczky (@sarneczky) February 13, 2023

Ez azt jelenti, hogy miután a képek elkészülnek, olyan negyedóra alatt kimérem, megtalálom az égitesteket, és ezt azonnal elküldöm a nemzetközi csillagászközösség felé. Erre van egy erre rendszeresített holnap, ahova minden ilyen program feltölti azokat az égitesteket, amelyek földközeli kisbolygók lehetnek. De ez az első néhány megfigyelésből még nem szokott látszani. Amikor találok valamit, akkor megszakítom a keresést, és visszatérek arra a területre, elkezdem követni. Illetve mivel ez megjelenik a nemzetközi honlapon,

Körülbelül fél órával az első képek után születtek meg a megerősítések, amelyek viszont már mutatták, hogy felénk tart.

Végül egy horvát obszervatóriumból, az Isztriai-félszigeten található Višnjan Obszervatóriumból is lefotózták.

Ez nem volt veszélyes. Az én képeimet a Horvátoszágból küldöttekkel összevetve derült ki, hogy ez bizony pont felénk tart.

– Gondolom akkor nagyon sok olyan objektumot talál, ami nem tart felénk, csak a közelünkben van.

– Van amikor nem találok semmit, de átlagosan olyan egy, kettő, maximum három égitestet találok egy éjjel, tehát idén már találtam huszonhetet januárban és februárban, azok közül most egy ilyen akadt, ami felénk jön. A statisztikák ennél rosszabbak, mert 30 ezer földsúroló kisbolygót fedeztünk fel eddig, és ezekből 7 jött csak felénk.

– És ennek a 30 ezernek tudjuk a további pályaadatait?

– Ez változó. Van amit csak rövid ideig tudunk észlelni, van amit csak néhány órán át, mert aztán el is suhan mellettünk, de van amit hosszabban.

veszélyes méretű meg különösen nem.

– Miután,észreveszi, hogy ez a pötty elmozdult, hogyan lehet meghatározni, hogy mekkora, és hogy veszélyes-e vagy sem?

– Ha már tudjuk, hogy felénk jön, akkor már egész pontosan ismerjük a tőlünk való távolságát. Különösképpen így, hogy egy másik helyről is észlelik, akkor már a két földrajzi hely ismeretében ki lehet háromszögelni.

Ebben az esetben például nagyon hamar látszott, hogy olyan egy-két méter átmérőjű az objektum, ami veszélytelen, hiszen a földi légkör megóv minket tőle, maximum kisebb kövecskék érnek földet, ahogy itt is történt.

☄️@esaoperations reported a 1 m meteoroid before it entered Earth's atmosphere over northern France early this morning: only the 7th time an #asteroidimpact has been predicted - but a sign of the rapid advances in global detection capabilities! #Fireball #Sar2667 https://t.co/MzYoIkRaF2

— ESA (@esa) February 13, 2023

Talán néhány száz grammos a legnagyobb darab, ami földet ért, meg persze vannak kisebbek is, egészen a néhány grammosig, amit megtaláltak.

– A fényesség alapján történő méretmeghatározásban mekkora a szórás? Gondolok itt arra, hogy a különböző anyagoknak más és más fényvisszaverő képességük.

– Van ilyen, de nem jelentős. Ezért is mondok egy-két métert. A tavalyi, amit találtam, az olyan 3-4 méteres volt, ebbe a tartományba lehet becsülni a nagyságát. De egy méter, két méter, öt méter, ezek még nem okoznak különösebb problémát. Ezen objektumok tömegének 95 százalékát a földi légkör nagyon jól elégeti.

– Ezek szerint az ön munkájában az a megnyugtató siker, amikor igazából nem is talál olyan nagyot, meg olyan szépet...

– Hát azért szeretek felfedezni.

– Kifogyhatatlanok a lehetőségei...

– Körülbelül még százezres nagyságrend vár felfedezésre, ez eltart még a harmincas évek végéig, ezek között nyilván lesznek olyanok, amelyek már nagyot tudnak ütni. Nagy katasztrófát azok sem okoznak, de azért az általuk létrejövő légköri robbanás már elég komoly lökéshullámot kelthet, amikor eléri a földfelszínt. Valójában ez a veszélyes, nem maga a lehulló test. Persze ha valakit fejbe csap, az nyilván kellemetlen, de nagy területre valójában a lökéshullám az, ami elér.

A meteoritok lakatlan területre hullottak, de a város fölött történt, 20-30 kilométer magasan a detonáció, amit a test feldarabolódása okozott, amikor a sűrűbb levegőbe ért.

Mivel ez pontosan a város fölött történt, a lökéshullám volt az, ami sok ezernyi ablakot tört be, aztán az üvegszilánkok sebesítették meg főképp az embereket.

– Irdatlan nagy ez a Naprendszer, és ön itt magabiztosan kijelenti, hogy a következő évtized végére ezeket az objektumokat mind megismerjük. Tényleg? Mind meg lehet ismerni?

– Meg tudjuk becsülni, hogy mennyi idő alatt, hány távcsővel, mennyit fedeztünk föl, tehát akkor meg lehet becsülni, hogy mennyi az, ami még hátra van.

– Ilyen egyszerű?

– A világ megismerhető körülöttünk, minden csak idő kérdése. Ezek a kisbolygók is, előbb-utóbb mindegyik megismerhető és megtalálható lesz, csak hát hosszú-hosszú időt és sok energiabefektetést igénylő munka.

– Sokan végzik a világon ezt a munkát?

– Csinálják sokan, de talán nem elegen. Az Egyesült Államok jár ebben az élen. A NASA-nak az amerikai kongresszus adott megbízást, hogy derítse fel ezeket az objektumokat, a NASA pedig finanszíroz obszervatóriumokat. Ezen kívül Chilében van még egy amatőr csillagászok által üzemeltetett hely, ők ott a nagyon sok derült éjszakát használják ki, az Atacama-sivatagban.

Tehát még elférnének az ég alatt ilyen programok. Most az Európai Űrügynökség, az ESA igyekszik felzárkózni valamennyire, pont az én két felfedezésem nyomán, mivel ezek voltak az első európai felfedezések. A tavalyi a norvég tengerbe csapódott, tehát teljesen lakatlan területen, ez meg most Normandiában, szárazföldön ért le. Európában mi vagyunk az legelsők ezen a területen, Magyarország.

– Erről miért nem hallunk többet?

– Ön is fölhívott. Végül is hallott valamit a becsapódásról.

– Igen, valóban.

– A híradókban is volt erről szó, de hát persze csak ott, ahol a pandamaci szokott lenni a sok rémség után. Most ez a felfedezés volt ott. Éppen lehagytuk Spanyolországot. Eddig Spanyolország volt Eurázsiában a vezető ország, de most ezzel a sikeres felfedezéssel sikerült lehagyni őket. Eurázsiában nemcsak most, hanem már összfelfedezésben is Magyarország a legsikeresebb ezen a területen.

– Meg kell kérdeznem az anyagiakat. Ki támogatja ezt a programot?

– Amiből mi ezt a fejlesztést létre tudtuk hozni, az egy GINOP pályázat volt 2016-ban. Még a Pálinkás József vezette NKFIH meghirdetett egy infrastrukturális fejlesztési pályázatot, ami európai uniós pénz volt, de a magyar kormány ítélte oda.

Tehát ez egy céltámogatás volt, tudományos programra. Ezt a részét pedig én szerettem volna csinálni.

– Ezek szerint önök folyamatosan pályáznak, hogy a munkát folytatni tudják?

– Ez ötéves program volt, ‘16-ban indult, az már lejárt. Most fenntartási időszak van. A fenntartásra meg az Akadémiától és az ELKH-tól (Eötvös Loránd Kutatási Hálózat, ahova átkerültek az akadémiai intézetek) mindig kaptunk pénzt, tehát azzal, hogy fusson a program, nincsen gond. De hát fejleszteni kellene.

– Hány csillagász van Magyarországon, akik ilyen munkát tudnának végezni, ha bővülne a program?

– Több műszerhez persze több csillagász kellene, de legalább tudnánk munkát adni a fiataloknak. Egy nagyobb kutatócsoportot kellene létrehozni és üzemeltetni. Viszont ehhez még csak kellenek feltétlenül profi szakemberek, sokszor ezt amatőr csillagászok is el tudják végezni.

Nyilván a plusz vasak mellé kell szerezni plusz munkatársakat is.

– Hogyan jött önnek ez a gondolat, hogy márpedig én földsúroló kisbolygókat akarok keresni? Látott egy-két jó kis hollywoodi szuperprodukciót, és gyerekkora óta ez izgatta?

– Nem vagyok egy nagy science fiction hívő, sok csillagásszal ellentétben. Engem gyerekkorom óta maga felfedezés érdekelt. Hogy új dolgokat találjak. És ezt mindig sikerült megvalósítani. 25 éve kezdtem el, akkor még a Mars-Jupiter közötti, sokkal több, sokkal könnyebben felfedezhető kisbolygók tömkelegét kerestem. Az elmúlt 20 évben azokat gyakorlatilag felfedeztük. Egyszer csak azt vettem észre, hogy a Magyarországon elérhető méretű távcsövekkel már nem nagyon találok újabbat. Ugyanígy a földsúroló kisbolygók felfedezése is egyszer véget érhet, de számomra ennek van egy praktikus oldala is.

És a jövőbe tekintve a kisbolygók bányászata már átvezet egy egészen más, már-már gazdasági dimenzióba is.

– Korábban említett egy időkeretet, amíg meg lehet találni az összes földsúroló objektumot. De megtörténhet, hogy olyan objektumok is veszélyeztethetik a Földet, amik most minden létező látótávolságon kívül vannak, mert a keringési periódusuk évezredekben mérhetőek, mint például a minap elhaladt C/2022 E3 (ZTF) üstökös.

– Ezeket nyilván az időből adódóan nem tudjuk megtalálni. Ami tízezer éve járt a Föld közelében, azt nem látjuk, csak tízezer évente. Azoknak a Földet megközelítő kisbolygóknak, amiket én kutatok, fél és három év között van a keringési ideje. Nyilván ezek a tízezer éves üstökösök jöhetnek még, létezik egy statisztikai szám, hogy milyen gyakran találhatnak el minket, de ez egy roppant picike szám.

– Ön ezek szerint bírja az éjszakázást.

– Ez alkati kérdés. Nem is mindenki alkalmas arra, hogy mondjuk hajnali négykor, ötkor még tudjon koncentrálni.

– Akkor most alvásidőben hívtam fel?

– Azért is mondtam a délutáni időpontot, mert délelőtt sokszor még alszom.

– Ha valakit nagyon érdekel az asztronómia, de nem bír éjszakázni, belőle lesz a rádiócsillagász?

– Ma már csillagászati műholdak is ontják az adatokat, tehát rengeteg mindent fel lehet dolgozni. Aki egy űrtávcsőre pályázik, úgyis megkapja az adatokat, és akkor szépen munkaidőben, reggel nyolctól délután négyig feldolgozza azokat. Sokszor nagy távcsövekhez egyébként sem utazik el az ember, már csak költségtakarékosságból sem.

Nekem annyiban speciális a feladatom, hogy nem érhetek rá. Aki egy távoli kvazárt vizsgál, ott pénteken megvan az észlelés, ráér hétfőn elkezdeni az irodájában. Én, ha nem mérem ki a képeket, akkor simán lemaradhatunk egy becsapódásról.

– Színészektől meg szokták kérdezni, hogy mi a szerepálmuk. Önnek van valamilyen szakmai álma, amit szeretne még elérni?

– Nekem a nagy álom, az igazi nagy álom, ami gyerekkoromban engem úgy igazán megfogott, az az üstökösök felfedezése volt. Először üstökösökkel kezdtem el foglalkozni, csak abból már adódik a kisbolygó, mert hát végül is egy kutya. Valami apró izé, ami kering a Naprendszerben.

– Akkor ez megvolt.

– Két hónappal utána jött a becsapódó kisbolygó, ami szintén egy álmom volt. Ráadásul azt sikerült megismételni. Persze nem mondom, hogy akkor most lezárult az életem, mert találhatok még sokkal többet is. Üstökösből a magyar rekord az például öt. Lovas Miklós csillagász a '70-es, '80-as években öt üstököst fedezett fel, ugyanazzal a távcsővel, amivel én is dolgozom Piszkéstetőn. Őt utolérni, az egy szép terv. És természetesen a mostani munkámat folytatni. Nyilván személyes ambíció is ezen a szakterületen tényleg a világ legjobbjának lenni, és annak maradni, még több égitestet felfedezni, hiszen láthatóan a know-how az megvan, tudjuk, hogy mit, hogyan kell keresni, hogy sikeresek legyünk. Ezt jó lenne folytatni, lehetőség szerint még több eszközzel, hogy még több felfedezést tehessünk.