TUDOMÁNY
A szimulációban láthatjuk a spagettizálódás folyamatát is. Az is kiderült, hogy inkább a szupermasszív fekete lyukba lenne jobb belezuhanni.
TUDOMÁNY
Bill Nelson úgy véli: hiába tudományos célúak hivatalosan a kínaiak űrmissziói, titokban több dologra is készülnek.
TUDOMÁNY
A kutatók szerint az Europa Clipper-program űrszondájával akár a teljes galaxisunkat felfedezhetjük, és választ kaphatunk az örök nagy kérdésre is.
TUDOMÁNY
Sikeresen landolt a Hold déli sarkánál az Odysseus nevű amerikai űreszköz. A küldetés azért számít egyedülállónak, mert most sikerült először magáncég által épített eszköznek holdra szállnia.
TUDOMÁNY
Nem titkolnák el a rossz hírt. Még akkor sem, ha már egészen biztosan nincsen idő a cselekvésre.
TUDOMÁNY
Az Intuitive Machine holdkompja csütörtökön startolt a Földről. A küldetés remekül halad, még februárban landolhatnak is a Holdon.
TUDOMÁNY
Egyre több gyártó áll elő olyan elektromos függőlegesen fel- és leszálló repülővel (eVTOL), amit kifejezetten ingázásra, illetve a városi dugók elkerülésére fejleszt. Az egyik európai vállalat a párizsi olimpián már ilyen géppel szállítaná a helyszínekre a szurkolókat.
TUDOMÁNY
A múlt hétfői start után végzetes hajtóanyagszivárgás történt, így a jármű nem érte el a Holdat. A projektet már azelőtt sokan kritikával illették, hogy az nem várt véget ért volna.
TUDOMÁNY
Igen, létezik a kisbolygó. Igen, október elején tényleg a Földbe csapódhat. Ennek azonban alig van esélye a tudósok szerint.
TUDOMÁNY
Többen is kételkedtek abban, hogy lehetséges hajat vágni és borotválkozni az űrben. De most több felvételen is megmutatták, hogy van erre is megoldás a súlytalanság állapotában is.
TUDOMÁNY
Az Ingenuity sikere további lehetőségeket ad, hogy idegen bolygókon is működni képes, automatikus légijárművekkel bonyolult kutatási feladatokat végezhessünk. A NASA már teszteli a következő generációs drónokat.
TUDOMÁNY
A szerdán nyilvánosságra hozott kutatás eredményei alapján nem lesz olyan egyszerű a Mars és a Hold benépesítése.
TUDOMÁNY
A szombati teszt után könnyen elképzelhető, hogy a NASA elhalasztja a 2025-re tervezett visszatérést a Holdra.
TUDOMÁNY
A Mars Sample Return büdzséje az eredetileg tervezett 4,4 milliárd dollár helyett 8-11 milliárd dollár lehet. A misszió akkora összegeket emészthet fel, hogy a Vénusz tanulmányozására irányuló küldetést már törölték is a pénzhiány miatt.
TUDOMÁNY
Egy távcsővel még a Földről is látható a különösen fényes táska. Kiderült, hogy hogyan lett űrszemétté a táska.
TUDOMÁNY
Az üres tekintetű szörny Afrikában található, és valójában egy inaktív vulkán területén alakult ki.
TUDOMÁNY
Két rögzítócsavart nem tudnak eltávolítani a felbecsülhetetlen értéket hordozó kapszula fedeléről. A feladat azért különösen nehéz, mert mindezt egy steril dobozon belül kell elvégezni, a legszigorúbb tisztasági feltételek betartásával, ellenkező esetben a minta szennyeződhet.
Népszerű
Ajánljuk