SZEMPONT
Egy szűkszavú videóban mondta el Lantos Csaba miniszter, hogy az éves helyett havi szaldóra változik a napelemes rendszerek elszámolása 2024 januártól. Az érintettek dühösek.
SZEMPONT
Balogh József szerint Magyarországon túl sok a napelem, amivel teljesen kiszolgáltattuk a megújuló energiatermelést az időjárásnak. A napelemet telepítőknek pedig egyszerűen senki nem hívta fel a figyelmét a kockázatokra.
SZEMPONT
A Kiszámoló szerint az év tíz hónapjában nagyon rosszul fog járni, akinek napeleme van. Ősszel és télen 38/72 forintért vehet áramot és nyáron a jelenlegi állapot szerint 4,8 forintért vesz tőle energiát a szolgáltató.
SZEMPONT
Kiss Ernő, a Magyar Napelem és Napkollektor Szövetség elnöke azt mondja, a negyedórás szaldó elírás lehet, viszont piaci alapon akár a bruttó elszámolás is megérné. Kérdés, piaci alapon működik-e majd, vagy ebbe is beleszól a rezsicsökkentés.
SZEMPONT
Segítünk: egy egyszerű elektronikai eszközről van szó, amit az erkélyen kell elhelyezni, és alacsonyabb lesz tőle a villanyszámla.
SZEMPONT
Sok cégnek tíz- és százmilliói állnak a megvásárolt napelemrendszerekben, miközben brutálisan felmentek az árak, és az értékesítőknek semmi dolguk - ad szomorú helyzetképet Kiss Ernő, a Napelemszövetség elnöke.
SZEMPONT
A tisztán elektromos autók egyik előnye, hogy nem bocsátanak ki káros anyagot, de a valódi zéró emisszió eléréséhez érdemes a töltést megújuló energiaforrásból termelt árammal biztosítani. Az E.ON rendszereivel már ez is lehetséges.
SZEMPONT
Felmondott a napelemes telepítője? Még nem választott kivitelezőt? Az E.ON szakértelmével hosszútávú partnerséget ajánl.
SZEMPONT
Vannak már napelemek lakóházakon, teraszokon, üres telkeken, garázsok felett, sőt, a sivatagokban is. De a víz fölé épített napelemparkok nem csak arra képesek, hogy áramot termeljenek.
SZEMPONT
38 ezer forintról több mint 900 ezer forintra emelkedett az egyik nyertes önrésze a lakossági napelemes pályázaton. A szakértő szerint 30-40 százalékos drágulás lenne reális.
SZEMPONT
Legkésőbb 2024. december 31-ig. Addig is havonta felül kellene vizsgálni az ideiglenes korlátozásról szóló döntést, és idén március 31-ig valamilyen lépést kellene tenni az ügy érdekében.
SZEMPONT
A szakértő szerint egyelőre valóban nem lenne biztonságos tovább terhelni a magyar hálózatot, és energiában amúgy sem szabad egy lóra tenni. Kádár Péter professzor a Másfélfok sajtóklubjának vendége volt.
SZEMPONT
Portugáliában akár hét hónapig is lehet közlekedni hálózati töltés nélkül a napelemmel szerelt elektromos autóval.
SZEMPONT
Akinek ez hétfőig nem sikerült, az nem táplálhat majd vissza áramot a hálózatba. Így viszont a befektetése is jóval nehezebben fog megtérülni.
SZEMPONT
Többek között azt szeretnék, hogy ahol lehet, ne tiltsák a visszatáplálást és a pályázati keretösszegeket is megemeltetnék.
SZEMPONT
Brutális hajrába kapcsolt a napelemes piac az október 31-i határidő előtt. Van olyan cég, amelyik 200.000 Ft-ért vállalja az utolsó pillanatos ügyintézést.
Népszerű
Ajánljuk