FELFEDEZŐ
Az idős nő korábban egy lőtéren járt, a fegyvert pedig a kocsiban felejtette, ahol az unokája megtalálta.
FELFEDEZŐ
A kiszemelt férfi bunkó volt a pincérekkel, és a nénivel is lehetett volna udvariasabb. Ráadásul még alacsonyabb is volt a nagymamánál.
FELFEDEZŐ
Megismerheted például a Hasfelmetsző Nagymamaként ismert orosz asszony és a több száz csecsemő életét kioltó dadus történetét is.
FELFEDEZŐ
Legidősebb lánya, Riley Keough színésznő egy kislánynak adott életet, de ezt eddig nem hozták nyilvánosságra.
FELFEDEZŐ
Műszaki hiba miatt álltak meg Fót környékén. A nő és a gyerek kiszállt az járműből, mindkettőjüket elütötte egy teherautó.
FELFEDEZŐ
„Ja, az a kilencvenes néni? Nagyon gyenge. Jobb, ha felkészülnek rá, hogy… szóval bármikor” - közli velem a fehér köpenyes.
FELFEDEZŐ
Az asszony úgy döntött, kihordja fia és párja ötödik gyerekét, miután a menye méhét el kellett távolítani.
FELFEDEZŐ
Mint mondta, tudta, hogy el fog jönni ez a nap, de időbe fog telni, mire valóságnak tűnik majd az az élet, amit a „Nagyi” nélkül kell élnie.
FELFEDEZŐ
Négy követelménynek kell megfelelni annak, aki közös videókban akar szerepelni a brazil-holland modellel.
FELFEDEZŐ
A kislány a kutyája után ment, mert az eb egy folyóba ugrott, de nem tudott kiúszni. A bátor nagymama azonnal a gyerek segítségére sietett.
FELFEDEZŐ
Az amerikai nő izgatottan ugrott be párja mellé az új autójukba, ám arra nem számított, hogy a hátsó ülésen is ül valaki.
FELFEDEZŐ
A nagymama játék közben elvesztette az eszméletét. Norbi az anyukájától tudta, hogy mit kell csinálni vészhelyzetben.
Népszerű
Ajánljuk