KÉK HÍREK
A fiatal fiú szerint nem lehet elmondani azt, ami a Szőlő utcai javítóintézetben történt. Azt állítja, az egykori, letartóztatott igazgató többször is molesztálta őt, erről pedig a többi dolgozó is tudott.
KÉK HÍREK
A 28 éves férfi 12 év fegyházat kapott volna, ha a keddi előkészítő ülésén beismerő vallomást tesz, és lemond a tárgyalásról. A most 28 éves férfi azonban tagadja a vádakat.
KÉK HÍREK
A férfi elsők között beszélt itthon nyilvánosan arról, hogy gyerekként szexuálisan zaklatta egy pap. Évekig küzdött azért, hogy ügyét kivizsgálják, de őt ítélték el zaklatásért.
KÉK HÍREK
Kuslits Gábor szerint a magyar gyermekvédelem rendszerszintű problémákkal küzd. Közben a Szőlő utcai javítóintézet ügye még mindig árnyékot vet a gyermekvédelemre: a volt intézményvezető orgiákat is szervezhetett.
KÉK HÍREK
Az RTL házon kívül című műsorában feltárták, hogy milyen borzalmas körülmények között szállásolták el a gyerekeket, akik közül nem egyet szexuális bántalmazás is ért.
KÉK HÍREK
A papot felmentették a szolgálat alól, az iskolából is elküldték. Azt mondja, ártatlan, nem ismeri be a vádakat.
KÉK HÍREK
László többször is ült börtönben gyilkosság és erőszak miatt. A vád szerint ismerőse gyerekeit szexuálisan zaklatta és brutálisan kegyetlen videókat nézetett velük.
KÉK HÍREK
Az áldozatok között ketten a 14. életévüket sem töltötték még be. Rendszeresen a combjukat simogatta, szexuális aktusra biztatta őket.
KÉK HÍREK
A főpolgármester szerint a pap annyira nyíltan kampányolt ellene, hogy egy néni mindig keresztet vetett, amikor találkozott vele.
KÉK HÍREK
Szerinte lejárató kampány folyik ellene, magyarázkodnia pedig nem fog, mert „nincs miért”.
KÉK HÍREK
Lakatos Márkot egy fiatal vádolta meg azzal, hogy még egy gyermekotthon lakójaként, egy kerítőn keresztül 15 éves korában szexuális kapcsolatot létesített vele. Az ismert stylist azt is közölte: a hatóság kérdéseire készséggel válaszol, velük teljes mértékben együttműködik.
KÉK HÍREK
A fiú elmondása szerint egy kerítő hozta össze a hírességgel. Állítólag egy márkás sportcipőt ajánlottak neki szexuális szolgáltatásért cserébe.
KÉK HÍREK
Az egyikük már az online oktatás idejében is olyan feladatokat csináltatott a diáklányokkal, amin jól látszott a hátsójuk. Megjegyzést tett a melltartójukra is.
KÉK HÍREK
A gyanú szerint a pár rendszeresen molesztálta a kiskorú fiút, akit saját szexuális életükbe is bevonták. Akár 20 évet is kaphatnak.
KÉK HÍREK
Alice Munro Nobel-díjas írónő lánya szerint anyja tudott a bántalmazásról, mégis együtt maradt férjével annak haláláig. 2005-ben Andrea feljelentést tett a rendőrségen. Fremlin bűnösnek vallotta magát, de az írónő hírnevének védelme érdekében az ügyet nem verték nagydobra.
KÉK HÍREK
Egy újabb kajakos szólalt meg az ügyben. Lucz nem érti, hogy lehet, hogy egy ilyen ügyet 2024-ben így eltussolnak mindenféle következmények nélkül.
Népszerű
Ajánljuk