HÍREK
„Oldják meg, amit vállaltak, mert ez a vállalás volt az ársapka szabályozás bevezethetőségének egyik alappillére. Ne hátráljanak ki ebből!” – üzeni a Független Benzinkutak Szövetsége.
HÍREK
Indoklásuk szerint az intézkedésre azért volt szükség, hogy az ország minden részén fennmaradjon az ellátás, amelyet elsősorban a hatósági ár miatt megugrott kereslettel magyaráztak.
HÍREK
Hernádi Zsolt, a MOL elnök-vezérigazgatója szerint a bizonytalan külső környezet, a kibontakozó recesszió, az állami beavatkozások, a különadók bizonytalanságot okoznak az iparágban.
HÍREK
A MOL elnöke Mike Tysont idézte, szerinte Európát pofán vágta a valóság. A kormányt is bírálta, a gazdaságot szerinte „kormányzati szobákból intézik”, és „a politika ördögszekerén ül az üzlet”.
HÍREK
Az aktuális 25 százalékos korlátozások csak azokra az új partnerekre vonatkoznak, akikkel a kieső import miatt idén bővült az ügyfélkörük.
HÍREK
Előre figyelmeztették a töltőállomásokat, hogy csak a szerződésben szereplő mennyiség negyede érkezik.
HÍREK
A Mol-csoport köszönetet mondott a korrupció és szervezett bűnözés elleni horvát nemzeti nyomozó irodának a Skugor-ügy felderítéséért. A cég közölte, hogy együttműködik a hatóságokkal, és mindent megtesz a kár minimalizálása érdekében.
HÍREK
A gyanú szerint nyomott áron vásároltak gázt, amit aztán drágábban értékesítettek külföldön. A hasznot pedig zsebre tették.
HÍREK
Szerdáról csütörtökre virradó éjszaka óta folyamatosan érkezik a kőolaj, miután a Mol kifizette a tranzitdíjat.
HÍREK
A Mol-csoport fizette ki az oroszok helyett Ukrajnának a fennálló tranzitdíjtartozást, így újraindulhatott az olajszállítás.
HÍREK
A társaság átvállalta a díjkötelezettséget az oroszok helyett, így pár napon belül megoldódhat a probléma.
HÍREK
Pánikvásárlás helyett szolidaritást kell vállalnunk egymással - mondta a cég ügyvezető igazgatója.
HÍREK
És a robogót használóknak sem adnak az olcsóbb üzemanyagból, mert ennél a járműnél nincsen forgalmi, amit fel tudnának mutatni.
HÍREK
Vannak kutak, ahol már kiírták, hogy akadozik az ellátás, a hatósági áras benzinből és gázolajból már nem lehet kapni.
Népszerű
Ajánljuk