hirdetés
Csúcsmobil 165 ezerért? - Xiaomi Mi 10T
Az egy dolog, hogy 5G, de számos egyéb tulajdonsága is a legdrágább zászlóshajókéval egyezik meg.



Mindentudó óriás-mobil fiataloknak: Huawei P smart 2021
A fiatalok számára ugyanúgy státusszimbólum egy telefon, mint az üzletembereknek a notebook, de zsebpénzből nehezen érhető el olyan, amit büszkén lehet mutogatni. A Huawei P smart 2021 viszont ilyen!




Betiltották a telefonozást séta közben egy japán városban
A város célja, hogy tudatosítsa az emberekben, balesetveszélyes a telefont nyomkodni menet közben.



Hiába okos a telefonunk, ha adatainkat gyerekjáték ellopni
Bár a távolból dolgozó adathalászok ilyenkor is vadásznak a készülékeinken tárolt bizalmas tartalmakra, a magyarok közel sem tesznek meg mindent bizalmas adataik védelmében – derül ki a Groupama Biztosító országos kutatásából.



Megtalálta az iPhone-ját, amit két hónapja a folyóba ejtett – és működik
A brit Thayse Bussolo-Vieira hattyúetetés közben ejtette a folyóba a telefont. Már teljesen lemondott róla, de aztán jött a váratlan fordulat.



Égési sérüléseket szenvedett a tinilány, aki a kádban ülve töltötte telefonját
A töltőre csatlakoztatott telefon beleesett a kádba, a lányt kórházba kellett vinni.



Mobiltelefon töltője rázta halálra a 17 éves lányt
A thaiföldi lányra az édesanyja talált rá.



Meghalt egy 14 éves lány, miután felrobbant mellette a töltőn lévő telefonja
A kazahsztáni lányt álmában érte a halál. A párnájára tett mobilja túlmelegedett, ez okozta a tragédiát.



A tér-idő érzékelésünket is befolyásolhatja a mobiltelefon-függőség
Egy brit felmérés szerint sokat elárul valakiről, hogy mennyire aggódik telefonja töltöttségétől, és hogy milyen gyakran tölti fel az akkumulátort.



Fürdés közben telefonozott egy fiatal nő, meghalt, miután beleesett a mobilja a kádba
A 26 éves orosz nő nem az első áldozata a kádban mobilozásnak. Oroszországban sorra történnek hasonló tragikus balesetek.



„Napi hat órát lógok a telefonomon” – döbbenetes, amennyi időt töltünk a mobilunkra tapadva
A kutatást a The Guardian című, brit lap végezte. Van, aki napi tíz (!) órát lóg a telefonján, de szinte minden válaszadó szerint tönkrevágja az idegeit a mobilfüggőség.



Meghalt egy 16 éves fiú, aki telefonja töltése közben fülhallgatót használt
Áramütés okozta a maláj fiú halálát.



A mobiltelefonok hétszer mocskosabbak egy WC-ülőkénél – állítja egy friss kutatás
Sőt, ha bőrtokot használsz, csak tovább rontasz a helyzeten.



Mi lenne, ha nem a mobilját babrálná vacsora közben?
Egyre több amerikai étterem kéri vendégeit, hogy ne használják mobiltelefonjukat.



Mobilfüggés: beteges vagy a mai élet velejárója?
Néhány gondolat és eredmény a kutatások világából, amelyek jól megvilágítják a technológia állította kihívásokat és eldöntheted, függő vagy-e.



Újra hódít a butatelefon: a felhasználók odavannak a Light Phone második verziójáért
Van, hogy néha szívünk szerint teljesen levonulnánk a világ elől, de a sok okos kütyü miatt nem tudjuk megtenni. Erre tökéletes megoldás a Light Phone nevű készülék második kiadása.



<
LAPOZZ A ROVAT TOVÁBBI CIKKEIRE
>




Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!