hirdetés
10 elképesztő mobiljáték, amikkel fel se tűnik, hogy telefonon játszol
Ezek legalább olyan látványosak és szórakoztatóak, mint a 'valódi' videojátékok.



Betiltották a telefonozást séta közben egy japán városban
A város célja, hogy tudatosítsa az emberekben, balesetveszélyes a telefont nyomkodni menet közben.




Telefontöltő zsinórt talált a röntgen egy indiai férfi hólyagjában
Szabályosan elképedtek az orvosok, amikor megpillantották a felvételt.



Májusban újabb plusz 10 GB mobilnetet ad ügyfeleinek a Telekom
A 65 év felettieknek és a háziorvosoknak is extra kedvezményt kínálnak.



Megtalálta az iPhone-ját, amit két hónapja a folyóba ejtett – és működik
A brit Thayse Bussolo-Vieira hattyúetetés közben ejtette a folyóba a telefont. Már teljesen lemondott róla, de aztán jött a váratlan fordulat.



Kilenc napig is életben maradhat a koronavírus a mobiltelefonokon
A mobiltelefonokat is érdemes fertőtleníteni.



Ashley Graham szoptatás közben kávézik és mobilozik is
A világ legismertebb plus-size modellje már a terhessége idején is szívesen fotózta, hogyan változik a teste, és a szülés után is felvállalta a gömbölyű idomait.



Itt a lista a kártékony appokról, amelyek villámgyorsan lemerítik a mobilok akkuját
Az első 48 órában nem történik semmi, később viszont hirdetésözön zúdul a telefonra.



Túrázz a mobiloddal!
Ha már úgyis ott lapul a zsebedben, miért ne navigálnál vele? A Természetjáró app a beépített turistatérképpel nem csak azt könnyíti meg, hogy rátalálj a legközelebbi látnivalókra, hanem pillanatok alatt segít kiválasztani vagy megtervezni az ideális túrádat is.



Telefontokok, amelyekkel a Földet is véded, nem csak a mobilod
Elsőre furának hangzik, de vannak olyan telefontokok, amelyek az alapanyaguknál fogva lényegesen kevésbé veszik igénybe a bolygó erőforrásait, és könnyebben is lebomlanak, mint egy átlagos műanyag telefontok.



Áprilisban megszűnik a UPC
Beolvad a Vodafone-ba, csak az utóbbi márkanév marad meg.



Majdnem börtönben végezte az apa, aki összetörte hisztis kamaszlánya mobilját
„Az ember szereti a gyerekeit, a legjobbat akarja nekik, de nem lehet mindig a legjobb barátjuk” – ezt a tanulságot vonta le az az apa, akit kishíján lecsuktak a lányával való konfliktus miatt.



„Napi hat órát lógok a telefonomon” – döbbenetes, amennyi időt töltünk a mobilunkra tapadva
A kutatást a The Guardian című, brit lap végezte. Van, aki napi tíz (!) órát lóg a telefonján, de szinte minden válaszadó szerint tönkrevágja az idegeit a mobilfüggőség.



„Az 5G technológia rákkeltő” – digitális kamuhír-háborút indított egy orosz tulajdonú tévécsatorna Amerikában
Megkongatták a vészharangot az 5. generációs mobiltelefonokkal kapcsolatban. Az „5G Apocalypse” kampány elindítója azonban a dezinformáció-hintéseiről hírhedtté vált orosz tv-csatorna, az RT Amerika.



A mobilt sem vihetik be magukkal az Áder Jánoshoz érkező képviselők
Az okokat kérdező Népszavának az ORFK annyit írt: 'a rendőrség a Magyar Közlönyben megjelent normát nem kommentálja'.



Az anyuka és a nagymama beszélgettek, a gyerek pedig az okostelefonján játszott az étteremben – és ezzel semmi probléma nincs
Egy bátor édesanya új nézőpontot kínál a vitában.



<
LAPOZZ A ROVAT TOVÁBBI CIKKEIRE
>




Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!