SZTÁRVILÁG
Orbán Viktort 133 igen szavazattal, 27 nem ellenében választották meg a képviselők hétfőn.
SZTÁRVILÁG
Az eskütétel után a miniszterelnök beszédet mond a parlamentben. Délután vitáznak az ellenzéki népszavazásról is.
SZTÁRVILÁG
Az Országgyűlés május 16-i ülésének napirendjéből az is kiderül, hogy milyen szabályok alapján zajlik a választás és milyen események várhatók még utána.
SZTÁRVILÁG
– Annyira szomorú, hogy ilyen dolgok történnek az uszítás miatt – írta az üggyel kapcsolatban Naftali Bennett.
SZTÁRVILÁG
Orbán Viktor szoros szövetségese, Janez Janša elveszítette a miniszterelnöki címet a szomszédos országban.
SZTÁRVILÁG
A szlovák miniszterelnök az ukrajnai látogatásáról: „Amit láttam, azt életem végéig nem felejtem el”
Eduard Hegert már az is megrendítette, amit Kijevben tapasztalt, de a Bucsában látottak rázták meg leginkább.
SZTÁRVILÁG
A volt kormányfő mellett a korábbi kormány több tagját is elvitték a rendőrök. Korrupciós ügyek miatt vizsgálódik a bolgár belügyminisztérium és az Európai Ügyészség is.
SZTÁRVILÁG
Orbán kiemelte, hogy a két kormány ugyanúgy áll a migrációhoz, Felidézte, hogy 2018-ban együtt támadták meg az ENSZ migrációs paktumát.
SZTÁRVILÁG
Az elnök szerint elfogadhatatlan azok viselkedése, akik a gyerekek jogait veszélyeztetik.
SZTÁRVILÁG
A Pesti Vigadóban tartották meg a Széchenyi-díjasok ünnepi fogadását, melyen négyszázan vettek részt. Egy vendég vacsorája 87 ezer forint plusz áfa volt - írja a Magyar Hang.
SZTÁRVILÁG
A miniszterelnök-jelölt arra reagált, hogy a kormányközeli Nézőpont Intézet felmérése szerint az emberek sokkal jobban bíznak Orbán Viktorban, mint benne.
SZTÁRVILÁG
A megkérdezettek 43 százaléka egyáltalán nem kedveli a köztársasági elnökjelölt Novák Katalint.
SZTÁRVILÁG
Bíró Marcell, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának elnöke még erősebb jogosítványokat kap a jövőben a végrehajtók kiválasztásakor.
Népszerű
Ajánljuk