HÍREK
A korábbi várakozásokkal ellentétben végül kicsivel több mint 15 ezer háztartás részesülhet majd az állami támogatásból a napelemek és energiatárolók telepítésre.
HÍREK
Egy évek óta húzódó ügy ért véget nemrég a manhattani esküdtszéken. Az ítélet szerint Robert De Niro cégének 1,2 millió dollárt, azaz 426,5 millió forintot kell kiperkálnia.
HÍREK
Az örömlány elmondta, hogy havonta nagyjából egy-két partnert vállal, amiből annyi pénzt keres, hogy luxuskörülmények között éljen.
HÍREK
A Hazajáró Honismereti és Turista Egylet nemcsak 70 millió forint turisztikai támogatást kapott, de a Miniszterelnökség alá tartozó Bethlen Gábor Alapkezelő is segítette őket 85 millió forinttal.
HÍREK
A BKK szerint a növekedés mögött olyan tényezők állnak, mint a koronavírus-járvány miatti korlátozások feloldása, a jegyáremelés, a digitális fejlesztések, a fokozott ellenőrzések és az első ajtós közlekedési rendszer kiterjesztése.
HÍREK
Hosszabb várakozás után a múlt hét pénteken a gyászoló szülők megkapták a pénz egy részét. Pontosabban azt, ami forintban volt.
HÍREK
A legtöbb pénzt Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója viszi haza, de van aki több mint kétmillió forintot kap havonta brüsszeli tudósítóként.
HÍREK
Iványi a pénteken kiadott közleményében köszönetet mondott a Fővárosi Önkormányzatnak is, amelyik megszavazta, hogy átveszi az Oltalom Karitatív Egyesület szociális intézményeinek dolgozóit, november 1-től a helyzet rendeződéséig a fővárostól kapnak fizetést.
HÍREK
Az énekes visszautalt egy évekkel ezelőtti esetre is, amikor arról beszélt, hogy a nőknek nem az a dolguk, hogy annyit keressenek, mint a férfiak. Véleménye szerint a „propagandisták” szándékosan csúsztatásokkal jelentették meg az interjút.
HÍREK
A legnagyobb tétel a bankbetétekben áll, ebben háztartásonként átlagosan 3,4 millió forintot tárolnak, de az államkötvényekre is közel 2,9 millió forint jut háztartásonként.
HÍREK
A XVIII. kerület fideszes polgármesterjelöltje volt az, aki ötmillió forintot is hajlandó volt fizetni a kutyapártos Aleva Mártának, ha utóbbi elindulna az önkormányzati választáson.
HÍREK
Egy biztonsági őr ellenőrizte a bejáratnál a versenyzőket, hogy valóban ennyire értékes szettben jöttek-e a buliba.
HÍREK
Csalás áldozata lett Gattyán György, de további részletekről nem árulhatnak el semmit a nyomozók.
HÍREK
A milliárdos üzletembernek nemrég feltették a kérdést, hogy mit vásárolt utoljára, és egészen érdekes választ adott.
Népszerű
Ajánljuk