SZTÁRVILÁG
Miller Dávid négy évad után, Pápai Joci pedig egy szezon után távozik az X-Faktor műsorvezetői posztjáról. Az új házigazdák kilétét csütörtökön, az RTL Fókusz című műsorában fedik fel.
SZTÁRVILÁG
Tóth Andi szépségének dicsérete és a műsorvezetők poénkodása most sem maradhatott el. Majka versenyzőjét pedig még a „fantasztikus” Nika sem mentette meg a kieséstől.
SZTÁRVILÁG
A műsorvezetőnek korrigálnia kellett Pápai Joci bakiját, de nem csak ezzel bizonyította, hogy jó műsorvezető. A második élő show-ban minden versenyző jól teljesített, de nem feltétlenül azok estek ki, akiknek kellett volna.
SZTÁRVILÁG
Újabb nagy visszatérő búcsúzott a műsortól. Valkusz Milánnak egy versenyzője sem maradt már, Majkának viszont mindhárom mentoráltja továbbjutott ezúttal is.
SZTÁRVILÁG
Szoros küzdelmeket, látványos mérkőzéseket láthattak a nézők a Sztárbox harmadik évadának utolsó felvonásában. Négy kategóriában hirdettek végső győztest.
SZTÁRVILÁG
Molnár öt hónapig készült, mégis elfogyott az ereje a második menetben. A régi cimborák „ott tali!” üzenetek után tüzes bevonulással és testütésekkel kezdtek.
SZTÁRVILÁG
Az énekesek, mentorok és műsorvezetők helyet cseréltek, a megszokott rend felborult. A játékos hangulatot néhányan kifejezetten élvezték.
SZTÁRVILÁG
Az X-Faktor sajtóvetítésén azt is megtudtuk, mit gondol Verebély Marcell kreatív producer a Majka körüli politikai felhajtásról, és hogy miért ekkora troll Miller Dávid.
SZTÁRVILÁG
A népszerű műsorvezetőnek egy súlyos sérülés miatt kellett abbahagynia a Sztárboxot. Azt is elárulta, mik a tervei a következő időszakra.
SZTÁRVILÁG
Végül a zsűritag együtt akart távozni a kiesett versenyzővel, akit a többiek kíméletlenül kiszórtak a válogatón.
SZTÁRVILÁG
Miller a második menetben padlóra küldte Vargát. Itt van az elejétől a rövid, de kemény meccs.
SZTÁRVILÁG
A szokásos celebpornó jellemezte a Sztárbox első adását, a csatorna összes aktuális műsorának arcai ott nyüzsögtek. A szemérmetlen önpromót pedig néha boksszal szakították meg.
SZTÁRVILÁG
A színész elnézést kért az edzőjétől is, amiért nem pont azt csinálta, amit az javasolt neki.
SZTÁRVILÁG
A műsorvezető új kedvese olasz, bokszedző és mint kiderült, ő készítette fel a végül diadalmaskodó Miller Dávidot.
Népszerű
Ajánljuk