KÉK HÍREK
A 31 éves nő a gyanú szerint azon dolgozott, hogy társaival minél több kábítószert csempésszenek az Egyesült Államokba.
KÉK HÍREK
Dallasban például hidegebb van, mint Alaszka ötezer kilométerrel északabbra lévő legnagyobb városában.
KÉK HÍREK
A kórházak már nem tudják ellátni a fertőzötteket, az otthon fekvő súlyos betegek élete pedig azon múlik, hozzájutnak-e az oxigénhez. Már a bűnbandák is beszálltak.
KÉK HÍREK
A férjnek szerencsére még időben sikerült tisztáznia a helyzetet, így nem történt tragédia.
KÉK HÍREK
A Dancing with the Stars táncospárja a karácsonyt és az újévet is együtt ünnepelte, de úgy tűnik, Andrei hosszabb ideig marad a színésznőnél. Elárulta, mi van most közöttük.
KÉK HÍREK
Korábban 676, mészbe és több ezer csontmaradványba ágyazott koponyát találtak az egykori azték főváros, Tenochtitlán egyik főtemploma szomszédságában. A nagyjából hat méter átmérőjű torony egykor a Nap, a háború és az emberáldozat azték istenének szentelt kápolna sarkában állt.
KÉK HÍREK
Mindhárom újszülöttnek pozitív volt a tesztje, egyelőre vizsgálják, hogyan fertőződhettek meg.
KÉK HÍREK
Az első jelentések szerint 7,4 erősségű földmozgást mértek, az emberek az utcákra menekültek.
KÉK HÍREK
Van például olyan hely is, ahol két lefoglalt éjszaka után újabb kettőt kapnak ajándékba a nyaralók.
KÉK HÍREK
A mexikói gazdákat az dühítette fel, hogy nem teljesítette a kampányban megígért útjavítást. Persze videóra is vették, hogy vontatják az autóval.
Népszerű
Ajánljuk