ÉLET-STÍLUS
Egyre többen dőlnek be a hangzatos ígéreteknek, és fizetnek vagyonokat a csodaszerekért. Megmutatjuk, melyik eljárás érheti meg, és melyikkel kockáztatod az egészséged.
ÉLET-STÍLUS
Míg Kylie a szülés utáni hátfájását kúráltatja, nővére, Khloé az öregedés ellen vette fel a harcot. A kezelésért akár 40 ezer dollárt is elkérnek, és már Zac Efron is kipróbálta.
ÉLET-STÍLUS
6,5-ös erősségű rengés rázta meg a Nemzeti Palotát, de Claudia Sheinbaum nem esett pánikba. Nyugalomra intett mindenkit, miközben a kamerák végig forogtak.
ÉLET-STÍLUS
Az énekesnő egy videót osztott meg, de a sérülésről semmit nem árult el. A posztot azóta törölte, a rajongók pedig ismét a legrosszabbtól tartanak.
ÉLET-STÍLUS
Fatima Bosch fejére került a korona, a fiatal lánynak azonban nem volt egyszerű az út a csillogásig. De az idei versenyen nem ez volt az egyetlen botrány.
ÉLET-STÍLUS
Az apjával kirobbant botrány után a sportoló mindent hátrahagyott. Most jóga, asztrológia és kártyavetés segítségével segít másoknak az önismereti úton.
ÉLET-STÍLUS
Az ország kormánya azután jelentette be a hadműveleteket, hogy egy, a szervezett bűnözés ellen kiálló polgármestert lelőttek a halottak napi ünnepségek során. A katonai beavatkozás mellett szociális programokat is indítanak.
ÉLET-STÍLUS
A politikus hiába állt komoly védelem alatt, a merénylő a tömegben férkőzött a közelébe. A támadásban egy tanácsos és a polgármester testőre is megsérült.
ÉLET-STÍLUS
A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya 35 mérkőzésen irányította a nemzeti együttest, amellyel az 1986-os világbajnokságra is kijutott.
ÉLET-STÍLUS
Puebla és Tlaxcala államok közötti úton bukkantak a maradványokra. Az ügyészség szerint az áldozatok férfiak voltak, vizsgálat indult az ügyben.
ÉLET-STÍLUS
Magyarországon talán sokan nem is tudják, mennyire különlegesek az itteni tölgyfahordók, amiktől teljesen más íze lesz a tequilának - magyarázza Fodor Ádám.
ÉLET-STÍLUS
A család orvosi vizsgálatra tartottak Houstonba, amikor megállították őket a határon. Az eset pikantériája, hogy a család már többször megtette ezt az utat, de korábban nem tartóztatták fel őket a hatóságok.
ÉLET-STÍLUS
Kína és Amerika között élesedett a vámháború, és könnyen lehet, hogy Európa jön. Ez fájdalmas mértékű visszahúzó erő lehet az amúgy is gyengélkedő magyar gazdaságban is - mondja az elemző. Közben az Egyesült Államokban már a recessziót sem zárják ki.
ÉLET-STÍLUS
Egyébként sem voltak jó formában, de a kanadai és mexikói vámok végképp betettek nekik. Különösen a techszektor teljesített pocsékul.
ÉLET-STÍLUS
De most már tényleg biztosan. Donald Trump szerint nincs olyan körülmény, ami ezen változtathatna.
ÉLET-STÍLUS
A volt jegybankelnök szerint káoszt és improvizációt látunk, és csak reménykedni lehet abban, hogy ebből nem lesz rendszer. A kérdés az, mi történik, ha mégis? Ha az Egyesült Államok, mint nagyhatalom végig így akar működni?
ÉLET-STÍLUS
Cserébe Mexikó megígérte, hogy 10 ezer katonát küld a két ország határára a kábítószer-kereskedelem visszaszorítására.
Népszerű
Ajánljuk