BUDAPEST
A metró vezetése egy zártkörű állomásavató koncerttel szerette volna megköszönni mindazok munkáját, akik részesei voltak a megújulásnak. Most te is bepillanthatsz a különleges eseménybe.
BUDAPEST
Sarah de Lagarde véletlenül elaludt a metrón a munkából hazafelé. Át akart szállni a másik szerelvényre, de a nagy sietség közben megcsúszott.
BUDAPEST
Halálra gázolt a metró egy embert, aki beugrott a telefonjáért a sínek közé karácsonykor New Yorkban
Nem tudott visszamászni, és pechjére pont ekkor jött egy szerelvény, amely áthaladt az állomáson, és elütötte. A férfi a helyszínen meghalt.
BUDAPEST
A New York-i Rendőrkapitányság tisztjét dicséretben részesítették, amiért annyira bátor volt, hogy a metrósínek közé ugrott, hogy megmentse egy ember életét.
BUDAPEST
Nincs rendben, hogy az egészségügyi rendszer magára hagyja az embereket - mondta a bizarr eset kapcsán a modell.
BUDAPEST
Az államtitkár szerint 2023 végén már egységes zónás tarifák alapján és egységes busz-vonat bérlettel utazhatunk az országban.
BUDAPEST
A szerelvények azonban nem állnak meg a Nagyvárad téren, mert ott a felújítás később kezdődött el, és jelenleg is tart.
BUDAPEST
A hónap folyamán több változás lesz a metró közlekedésében, indulás előtt érdemes a BKK honlapján tájékozódni.
BUDAPEST
A férfi először az Örs vezér téri metrómegállóban lépett a sínekre, majd a Pillangó utcai megállóban bukkant fel, szintén a nyílt pályán sétálva.
BUDAPEST
A zenekar közlése szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök meghívására léptek fel Kijevben, hogy kifejezzék szolidaritásukat az ukrán néppel.
BUDAPEST
A hírek szerint a magyar nő egy brazil nővel szólalkozott össze, ebből aztán óriási felháborodás lett.
BUDAPEST
A legfrissebb jelentések szerint a támadásban 23 embert sérült meg, közülük öten súlyos állapotban vannak.
Népszerű
Ajánljuk