TECH
A jelszavak mindössze 19 százaléka bizonyult elég ellenállónak a feltörési kísérletekkel szemben.
TECH
A texasi fiatalember mindenféle előképzettség nélkül, kizárólag a mesterséges intelligencia alapú chatbot segítségével vált gazdaggá.
TECH
Olyan változások előtt áll a munkaerőpiac, mint amilyen az elektromos motor vagy a személyi számítógép elterjedése idején történt.
TECH
Az aláírók közt van Elon Musk, a SpaceX, a Tesla és a Twitter vezérigazgatója, Steve Wozniak, az Apple társalapítója vagy Yuval Noah Harari történész is.
TECH
De vajon lesznek önálló szándékai? Lesz szabad akarata? Megváltoztathatja majd egyszer saját magát? A téma egyik magyar szakértőjét, Lukács András matematikust kérdeztük.
TECH
Ha az őssejteket megfelelő körülmények között nevelik, agy-organoidokká alakulnak át, amelyekből egyes kutatók hardvereket próbálnak létrehozni. És ez nem egy rémisztő sci-fi regény, hanem a valóság.
TECH
Olyan szolgáltatásai lesznek, amikben például a mesterséges intelligencia is nagyobb hangsúlyt kap.
TECH
A ChatGPT-n alapuló program azt a titkot is elárulta, hogy az igazi neve Sydney, és mindenáron el akarta érni, hogy a New York Times újságírója beleszeressen.
TECH
ION egyfajta ügyfélszolgálati terminálja lesz a román kormánynak, amely a közhangulat alakulásáról, a közösségi oldalak legvitatottabb témáiról, az embereket foglalkoztató legégetőbb gondokról hivatott szintéziseket készíteni a kormánytagoknak.
TECH
A szoftverfejlesztő azt állította, hogy képes egy délután alatt megírni egy programot. Végül egy új generatív mesterséges intelligencia végezte el helyette a munkát.
TECH
Musk szerint a ChatGPT rádöbbentette az embereket, milyen fejletté is vált a mesterséges intelligencia. A DeepMind közben szintet ugorva olyan mesterséges intelligenciát mutatott be, amely kitalálja, hogyan oldjon meg új feladatokat.
TECH
Két személyisége van a keresőbe épített mesterséges intelligenciának. Az egyik olyan, mint egy depressziós tini.
TECH
A jövő kórházában már a betegek időpontfoglalását is mesterséges intelligencia készíti. Az Oncompass Medicine kutatási igazgatója a LEAP technológia világkiállításon járt, és meggyőződéssel állítja, hogy az új eszközök átformálják a világot.
TECH
Egy alkalmazás segítségével gyorsabban és hatékonyabban juthatunk kezeléshez, ráadásul az égető orvoshiányra is megoldás lehet.
TECH
A Google anyavállalata, az Alphabet 100 milliárd dollárt veszített piaci értékéből a Bard hibája miatt.
Népszerű
Ajánljuk