TECH
A 12-14 éves spanyol fiúk a mesterséges intelligencia segítségével manipulálták az eredeti képeket, és az egyik lányt állítólag megpróbálták megzsarolni.
TECH
Mesterséges intelligencia segítségével mutatták meg az énekesnőnek, hogyan festene, ha balesete miatt nem kellett volna 38-szor megműteni az arcát.
TECH
A projektnek nem kisebb célja van, mint megérteni az állatok nyelvét és beszélni velük. A kutatók szerint ha sikerrel járnának, az közelebb hozná az emberekhez az állatvilágot, így segítené a kihalással fenyegetett fajok védelmét is.
TECH
Biztosan új magyar hangot kap Shrek a készülő, ötödik animációs filmben. Gesztesi Károly családja kiakadt, amiért mesterséges intelligenciával akarták feltámasztani a színészt.
TECH
A kutatók már az 1980-as évek óta készítenek szintetikus antitesteket például rákkezelésekhez, de a folyamat eddig rendkívül hosszadalmas volt. A gépi tanulás és a robotika ezen a területeken is óriási változásokat hoz.
TECH
A gépi tanulási modell sohasem hallotta az Another Brick in the Wall című számot, csak a dalt meghallgató emberek agyhullámaiból rekonstruálta a felvételt.
TECH
Bajban vannak a kártyavetők, mert a mesterséges intelligencia alaposabb és elfogulatlanabb választ ad a jövőjük iránt érdeklődőknek, mint hagyományos kollégái.
TECH
Az xAI a világ leggazdagabb embere szerint erősebb lesz a Google és a Microsoft AI rendszereinél, és segít majd abban is, hogy megvédje az emberiséget a káros mesterséges intelligenciáktól.
TECH
Eliezer Yudkowsky szerint csak elképzeléseink vannak arról, milyen folyamatok zajlanak a mesterséges intelligenciában, ami végül a vesztünket okozhatja.
TECH
A fiatal énekes hangján szólal meg a Bukott diák című nóta. Van, aki szerint Azahriáhnak csak ehhez hasonló dalokat kéne énekelnie.
TECH
Mindössze 5 perc kellett egy speciálisan képzett mesterséges intelligenciának, hogy hatékonyabb molekulát találjon a jelenleg ismert legjobb öregedésgátló gyógyszernél.
TECH
Az anya halálra rémült, amikor a telefonban meghallotta a lánya hangját, amint sikoltozva segítséget kér. Bedőlt a trükknek, de az amerikai rendőrség leleplezte az átverést.
TECH
És az alkotóik ellen sem akarnak fellázadni. A világ legfejletteb humanoid robotjai szerint nem kell félni a mesterséges intelligenciától sem.
TECH
A WIRED szerint a Harvard diákjai sokkal eredetibb ötletekkel álltak elő, miután szembesültek vele, hogy a mesterséges intelligencia mennyire sablonos megközelítést alkalmazott egy etikai problémára.
TECH
A felvételek között feltűnik a család összes tagja mellett Mr. Burns, Ned Flanders és Skinner igazgató is. A rajongókat leginkább Marge Simpson új kinézete osztotta meg.
Népszerű
Ajánljuk