MÚLT
A 63 éves férfi korábban élesen bírálta és korrupcióval vádolta Haiti vezetőit. A gyanú szerint egy biztonsági cégtől bérelhett zsoldosokat a gyilkosságra.
MÚLT
Az özvegy elmondta, minden olyan gyorsan történt, hogy férje egyetlen szót sem tudott szólni a támadás alatt.
MÚLT
A támadás szerdára virradó éjszaka történt. Az államfő felesége túlélte a merényletet, kórházban van.
MÚLT
A 20. század egyik legrejtélyesebb politikai bűncselekménye volt a pápa elleni támadás. Idézzük fel legfontosabb részleteit az évforduló alkalmából!
MÚLT
Egy iskola közelében robbantottak többször is, diákok is vannak az áldozatok és a sérültek között.
MÚLT
Alekszej Kapinosz és Jegvenyij Kalinin Moszkvából először a magyar fővárosba utaztak hivatalos diplomáciai kiküldetésben.
MÚLT
Nem ott kellett volna a robbanásnak történnie – vélik a csehek. A sajtó szerint az elkövetők, Alexandr Miskin és Anatolij Csepiga az orosz katonai titkosszolgálat (GRU) ügynökei. Moszkva azt állítja, hogy civilekről van szó.
MÚLT
Csupa aggasztó poszt volt olvasható Noah Green közösségi profilján, amelyet azonban a Facebook már letiltott.
MÚLT
Az elnök éppen beszállni készült az elnöki limuzinba, miközben újságírók kérdéseire vetett oda néhány mondatot, amikor a merénylő közvetlen közelről hat lövést adott le rá és a mellette állókra.
MÚLT
A férfi 15 évnyi tapasztalattal rendelkezik: a merénylő dolga, hogy a rést keresse a pajzson, ők pedig azért felelnek, hogy a pajzs mindig jó irányba álljon.
MÚLT
A szerb rendőrség közleménye szerint a bűnözői csoport a Partizan labdarúgó klub szurkolói klubját használta fedőszervezetként.
MÚLT
Úgy tudni, hogy valamennyien férfiak, hárman orvos végzettségűek, ketten biológiai és vegyi fegyverekre szakosodott tudósok.
MÚLT
A magyar kormány szerint a Soros-szervezetek is felelősek a nizzai merénylethez hasonló támadásokért
Azt közölték, a leghatározottabban elítélnek minden terrorcselekményt, kiváltképp, amikor azokat keresztények ellen követik el.
Népszerű
Ajánljuk