FELFEDEZŐ
Meg a hip-hop verzió is megszületett. Nem kellet sokat várni, hogy a mémek után a zenei feldolgozások is megjelenjenek.
FELFEDEZŐ
Azt üzente Orbán Viktornak, hogy „az öngól is gól”. Állítása szerint olyan is volt, aki Menczer miatt fideszesből TISZA pártos lett.
FELFEDEZŐ
Kónya Imre és Pető Iván 1991-ben még egészen más dolgokon és máshogyan vitázott, mint 2024-ben Magyar Péter és Menczer Tamás. Persze a szituáció is más, de az összehasonlítás így is izgalmas.
FELFEDEZŐ
A politikai elemző szerint, ha nincs ott Menczer Tamás, akkor Magyar Péter tűnt volna erőszakos és udvariatlan szereplőnek. Végül más játszotta el ezt a szerepet - írta Török.
FELFEDEZŐ
Menczer Tamás kapcsán kérdezte Orbánt: „Miniszterelnök úr, valljon színt! Ön küldte oda tegnap a Fidesz kommunikációs igazgatóját a 3-5 éves súlyosan traumatizált gyerekek pécsi otthonához, hogy ittasan, garázdaságot elkövetve, 20 percen keresztül üvöltözzön advent első vasárnapja után?”
FELFEDEZŐ
Nem ez az első eset, hogy egy ellenzéki képviselő kihozza Budai Gyulát a sodrából. A volt elszámoltatási biztos mondata nem teljesen illeszkedik politikai közössége narratívájába.
FELFEDEZŐ
A kormányhoz közeli média szerint a Tisza Párt vezetője agresszív volt, és lökdöste a Fidesz kommunikációs vezetőjét Pécsen.
FELFEDEZŐ
A két politikus kedd délelőtt a pécsi gyermekotthon kapujánál találkozott egymással. A botrányos jelenet során Menczer végig néhány centiméterről, habzó szájjal kiabált Magyar arcába.
FELFEDEZŐ
A Fidesz kommunikációs igazgatója is bemutatta a saját szemszögéből a délelőtti eseményeket, amikor egy pécsi gyerekotthon előtt szólogatott be a TISZA Párt elnökének.
FELFEDEZŐ
Az ellenzéki politikus szerint a fideszes kommunikációs igazgató agresszív és még ittas is volt, amikor kiabált vele a pécsi gyerekotthon előtt.
FELFEDEZŐ
A politológus kiemelte, hogy a kormány és az ellenzék fontos politikusai között zajlott le a komoly szócsata. Öngólnak és alulmúlásnak is tartja a Fidesz politikai igazgatójának fellépését.
FELFEDEZŐ
Izgalmas „vita” alakult ki, ahol szóba került a büdös száj, a férfiasság és Magyar Péter családja is. Tettlegességre éppen nem került sor.
FELFEDEZŐ
A Fidesz kommunikációs igazgatója Békéscsabára várja a TISZA párt elnökét, hogy beszélgessenek, miután Magyar beszólt neki, hogy nem nyilvánosak a fórumaik.
FELFEDEZŐ
A Gyurcsány-féle kommunisták pedig mindent elvettek tőlük - mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója.
FELFEDEZŐ
„Minél több emberrel szeretnénk találkozni, minél több emberrel szeretnénk beszélni, hiszen a tét óriási” - fogalmazott Menczer Tamás.
FELFEDEZŐ
A vasárnap esti sajtótájékoztató után Kocsis Máté frakcióvezető, és a Fidesz kommunikációs igazgatója, Menczer Tamás a saját közösségi oldalán reagált az elhangzottakra.
Népszerű
Ajánljuk