HÍREK
A Rovatból

„Boldog újévet, Kicsi!” – Menczer Tamás újévi beszédében csak Magyar Péterről beszélt

A Fidesz kommunikációs igazgatója azzal köszöntötte az új évet, hogy 12 hazugságot mondott el „Pszichopetiről, Brüsszel Péterről, a Kicsiről, Vargánéról”.


„Brüsszel Péter egy évének értékelése. A Kicsi legnagyobb hazugságai!” címmel osztotta meg újévi beszédét január 1-jén reggel Menczer Tamás. A Fidesz kommunikációs igazgatója a 7 perces, előre felvett videóban a TISZA Párt elnökének évét értékelte, és arról is beszélt, hogy miben hazudik Magyar.

„A legnagyobb hazugsága az, hogy neki az emberek fontosak. A valóság ezzel szemben az, hogy neki csak két ember fontos, de az a kettő nagyon: önmaga és saját maga”

- fogalmazott Menczer, aki megjegyezte, nem kis feladatra vállalkozik az újévi beszédével, mivel szerinte „Brüsszel Péterhez képest Gyurcsány Ferenc egy igazmondó juhász”.

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint Magyar Péter egy sértett ember, aki azért vette fel titokban a beszélgetését Varga Judittal, mert már nem volt se pénz, se poszt.

Menczer szerint Magyarnak a családja sem fontos, mert az állítja, hogy megvédte a feleségét, holott az ajtóhoz lökte és késsel sétált fel-alá, és még a gyerekeit politikai célokból posztolja.

Szerinte Magyarnak a hazája sem fontos, végrehajt mindent, amit Manfred Weber akar, és „ezüsttálcán kínálja Magyarországot”, a béke sem fontos neki és Magyarországot sem védi meg. Menczer ezután azt is kijelentette, hogy Magyar „veszélybe sodorná Magyarországot”, az európai bevándorlási szabályok „Magdeburgot csinálnának” az országból, és, hogy nem számít neki az ország szuverenitása sem.

Menczer arról is beszélt, hogy Magyar azt mondta, nem kell neki mentelmi jog, majd „azon az átmulatott éjszakán, amikor bátorra itta magát, és a pia mellett a kislányok sikongatásától is megrészegült, csak ellopott egy telefont”, ekkor már mégis kellett neki.

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a TISZA Párt elnöke a bevándorlásról is hazudott, mert azt mondta, hogy a brüsszeli szabályok megvédenek minket. De hazudott szerinte a szír repülőgéppel kapcsolatban is, és ez terroristák célpontjává tette volna Magyarországot. Menczer szerint Magyar arról is hazudott, hogy nem akar politikai pályára lépni, aztán mégis lépett, és azt is mondta, hogy nem lesz EP-képviselő, aztán mégis az lett.

Menczer szerint Magyar azt hirdeti, hogy „ő a szeretet, elhozza a békét, betemeti az árkokat, a szép beszédet képviseli”, ezzel szemben „az emberek vagy büdösek, vagy köcsögök, esetleg agyhalottak, ebből lehet választani”.

Menczer személyes kedvenc hazugságát is megosztotta, egészen pontosan azt, hogy Magyar Péter azt mondta, gyerekkorában megdicsérte egy idős nő virágait és a lekváros kenyeret, majd az asszony ráíratott egy budai lakást, a kommunikációs igazgató szerint ez is hazugság.

„A teljesség igénye nélkül 12 hazugságot hallhattak Pszichopetiről, Brüsszel Péterről, a Kicsiről, Vargánéról”

- mondta Menczer, aki megígérte, hogy az új évben is leleplezi majd Magyar hazugságait.

A beszéde végén felhozta, hogy „Magyar két reszketés közben” elénekelte neki a Börtön ablakában kezdetű „nótát”, így ő is küldene neki egy dalt, aminek a címe: Megtalállak még!

„Boldog újévet, Kicsi!”

– zárta a beszédét Menczer.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Budaházy György inzultálta a tüntető diákokat – Hadházy Ákos szerint a Fidesznek szüksége van „a végletekig hergelhető, erőszakra is hajlandó emberekre”
A független országgyűlési képviselő szerint nem véletlen, hogy – K. Endrével együtt – Novák Katalin kegyelmet adott a terrorizmusért elítélt szélsőjobboldali figurának is.


Kedden folytatódott a Hadházy Ákos által indított keddi tüntetéssorozat, ezúttal is a Ferenciek terén, immár ötödik alkalommal a képviselő távollétében. A demonstrálók nemcsak a „technofasiszta” törvények ellen tiltakoztak, hanem a 14 milliárd forintos augusztus 20-i állami tűzijáték megtartása ellen is – írta korábban az Index.

A civilek által szervezett akción mintegy 100-150 ember vett részt. A szervezők kevesebb beszédet, inkább interaktív programokat – plakátkészítést, újságtépkedést – terveztek. A tiltakozók szerint miközben kórházakban és iskolákban súlyos problémák vannak, az állam milliárdokat költ egyetlen estére látványosságra.

A menet közben a résztvevők forgalmat akadályoztak, énekeltek és skandáltak. „Az elmúlt fél év kormányzásának egyetlen eredménye az volt, hogy több százezren kimentek a Pride-ra” – fogalmazott egy tüntető.

Útjuk során elhaladtak a Budaházy Edda-féle Szkíta kézművesbolt előtt, amelynek tulajdonosa korábban így gúnyolódott róluk, mikor azt írta: „Ezek a szerencsétlenek minden kedden itt mennek el az üzletünk előtt ordibálva: nem hagyjuk abba. Szeretnék mindenkit megnyugtatni, összesen ennyien vannak, és személyi állományukat tekintve kettes alá.”

Ezúttal azonban testvére, Budaházy György várta a tömeget.

Amikor a tüntetők megálltak, vitába keveredett a szervezővel, elvette az egyik „macskás fadíszt”, megpuszilta, majd a tömeg „mocskos Fidesz” skandálására így reagált: „Mocskos Tisza.” A konfliktus végül tettlegességig fajult, Budaházy lelökte az egyik szervezőt az üzlet előtti lépcsőfokról.

Erről csütörtökön posztolt Hadházy Ákos is, aki két következtetést vont le az eseményekből.

„1) A terrorizmusért jogerősen 6 év börtönre ítélt Budaházynak is Novák Katalin kegyelmezett meg. Ez az aktusa legalább olyan szégyenteli, mint a kegyelmi botrányban játszott szerepe.”

2) Nem véletlenül engedte őt ki a Fidesz. Szükségük van a végletekig hergelhető, erőszakra is hajlandó emberekre a békés ellenzéki polgárok megfélemlítéséhez, különösen egy esetlegesen az eddigieknél is nyíltabban elcsalt választás esetén. Ez ellen egyetlen dolgot tehetünk: minél nagyobb létszámban folytatjuk a békés, de nagyon határozott ellenállást.”

Egyben meghirdette a következő tüntetés időpontját is, ami szeptember 2-án lesz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Geszti Péter Németh Balázsról: Hivatásos klubharcos, aki korábban rezzenéstelen arccal hazudott hosszú éveken át hírolvasóként a nézők arcába
Németh statisztikákkal és vádakkal reagált, Geszti Facebook-posztban vágott vissza. A kommentekben is folytatódott a pengeváltás.


Geszti Péter a múlt heti hódmezővásárhelyi koncertjén több poénnal is odaszúrt a MÁV-nak. A közönségnek azt mondta: külön gratulál azoknak, akik vonattal érkeztek, mert sikerült időben odaérniük. Hozzátette: „most nemrég hallottuk, hogy a MÁV bejelentette: 2026-ban embert juttatnak el a Balatonra, úgyhogy remélem, rajta leszünk a sínen mindannyian.”

Amikor a nézők közül többen bekiabálták, hogy gyalog jöttek, Geszti annyit felelt: „gondolom nem gyalog.”

A Fidesz-frakció szóvivője, Németh Balázs ezt nem hagyta annyiban. Facebook-oldalán így reagált: „Geszti Péternek, aki a vonattal utazókkal 'vicceskedik' a koncertjén: Németországban a távolsági vonatok pontossága: 62,5%, Magyarországon: 80%. Tudom-tudom, itthon minden sz*r!”

A Hír TV-ben még keményebben fogalmazott: „Ha erre a Geszti Péter-idézetre visszatérhetünk, igazi suttyó, prosztó poén volt szerintem onnan a színpadról egy olyan embertől, aki valószínűleg soha nem jár vonattal, vagy nagyon régen járhatott vonattal (...). Arról van szó, hogy hergelni kell, uszítani kell, gyűlöletet kell kelteni mindenféle közszolgáltatással kapcsolatban. Azt próbálják bebizonyítani, arról próbálják meggyőzni a magyar embereket, hogy nem működik az ország. Miközben azt tapasztalhatjuk a hétköznapokban, hogy igen, persze, vannak hibák – hiszen minden területen mindig vannak hibák –, de összességében sokkal jobban működik Magyarország, mint 2010-ben.”

Geszti nem sokkal később a Facebookon reagált: „Tisztelet a vasutasoknak! Az orvosoknak, a kórházi dolgozóknak, a tanároknak, és még sorolhatnám. Tisztelet mindazoknak, akik alkalmatlan eszközrendszerekkel kell, hogy működtessék hivatásuk feladatait! Ezt a tisztánlátás és a pontosság kedvéért írom le. Amikor ironikus megjegyzést tettem a koncertjeimen a MÁV drámai állapotára, természetesen nem az ott dolgozók kritikája vezetett, hanem egy közszolgáltatás leromlott állapota miatti hiányérzet. Amikor az ember kiszolgáltatottsága miatt lehetetlen helyzetbe kerül, jobb híján humorral igyekszik oldani a stresszhelyzetet.”

Majd így folytatta:

„Ezt 'suttyózta' le a minap egy hivatásos klubharcos, aki korábban rezzenéstelen arccal hazudott hosszú éveken át hírolvasóként a nézők arcába, ezzel egy másik közszolgáltatást, a hiteles újságírást amortizálva le. Szép munka. Góg és Demagóg sokadik fia a szokásos hergelés során arra is célzott, hogy én biztos nem utazok vonattal. Pedig de. Annyit biztosan, mint ő.”

Az énekes hozzátette, hogy szokott vonattal utazni, főleg Intercityvel, mert kényelmes és pihentető, közben lehet olvasni, zenét hallgatni vagy nézelődni.

Bejegyzését így zárta: „Mivel azonban ez a harcos kötekedés is csak egy olyan sunnyogó kommunikációs stratégia része, amely a bulváros személyeskedéssel a lényegi problémákról akarja elterelni a figyelmet, az általa hamisított statisztikákra mutogat, és ostromlott várként sajnáltatja magát, nem folytatom a gondolatmenetet. Ez nem párbeszéd. Csak pártbeszéd. Lenne. Arra pedig nincs szükségem. Ennyike.”

Németh Balázs sem maradt csendben, kommentben így üzent vissza: „Ohh, a jól ismert liberális, gőgös, felsőbbrendű vádaskodás, fűszerezve egy csipetnyi gyávasággal és visszavonulással. Szóval érdemes vonattal utazni Magyarországon, az Intercity még kényelmes is! Jó ezt hallani egy ismert fővárosi művésztől, Gyurcsány egykori dalszövegírójától, aki most lelkes ellenzéki aktivistaként mindenáron azt akarja bizonygatni, hogy ebben az országban semmi nem működik. (…) Ami pedig a 'hiteles újságírást' illeti. Művész úrnak javaslom, hogy nézze rendszeresen a Harcosok óráját (hétfőtől – csütörtökig reggel 7:30-tól élőben), rengeteget megtudhat a hiteles liberális újságírásról.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Donald Trump nem érti, hogy Ukrajnát eddig miért csak védekezni engedték, támadni nem
Az amerikai elnök a közösségi oldalán bírálta Bident, amiért nem hagyta támadni Ukrajnát. Trump azt is hozzátette, hogy az ő elnöksége alatt meg sem kezdődhetett volna a háború.


„Nagyon nehéz, ha nem lehetetlen megnyerni egy háborút anélkül, hogy megtámadnánk a megszálló országot” – írta ki a közösségi oldalára, a Truth Socialre csütörtökön Donald Trump amerikai elnök – szúrta ki a Telex. A sport világából hozott példát: szerinte olyan ez, mintha egy csapatot csak védekezni engednének, támadni nem. Úgy látja, ez történik Ukrajna és Oroszország háborújában is.

Trump azt írta, Joe Biden nem engedte visszatámadni az ukránokat, csak védekezhettek. Hozzátette, ha ő lett volna az elnök, akkor el sem kezdődik a háború. „Érdekes idők jönnek!!!” – zárta posztját.

Trump július közepén arra biztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, hogy lője az orosz hátországot, és meg is kérdezte tőle, el tudja-e találni Moszkvát – emlékeztetett a portál. Ukrajna egyébként támad orosz ipari és katonai infrastruktúrát, például olajfinomítókat, gyárakat, vasútvonalakat és hajókat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Toroczkai László: Nem Schadl György volt a végrehajtói maffia feje, hanem egy miniszter
A Mi Hazánk elnöke azt állítja, hogy jövő héten olyan bizonyítékot hoznak nyilvánosságra, amely „megrendíti a kormányt”.


Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke nemrég Magyar Péter fórumán beszélt arról, hogy hamarosan nyilvánosságra hoz egy, a végrehajtó maffiával kapcsolatos bizonyítékot hoznak, amely „megrendíti a kormányt”.

Az ATV Egyenes beszéd című műsorában Toroczkai most elárult néhány részletet ezzel kapcsolatban. A politikus elmondta, hogy jövő héten a YouTube-csatornáján teszik közzé a bizonyítékokat, amelyek elmondása szerint hangfelvételek.

Toroczkai azt állította, hogy nem a végrehajtói kar bíróság előtt álló, korábbi vezetője, Schadl György volt a végrehajtói maffia feje.

„Nem ők voltak a csúcson. Amit mi meg fogunk mutatni, az egy miniszter, egy kormánytag”

– fogalmazott a Mi Hazánk elnöke, de azt nem árulta el, hogy az illető jelenleg is tagja-e a kormánynak. Azt ígérte, két héten belül elmondja, kiről van szó.

Megnevezett azonban egy személyt, aki állítása szerint kapcsolatban állt a miniszterrel: Bohács Zsoltot, aki ötszörös kenu világbajnok volt, és 2010–2014 között a Fidesz színeiben országgyűlési képviselőként dolgozott.

Toroczkai azt mondta, állítását hangfelvétellel tudja igazolni, és feljelentést tett Bohács ellen. Azt viszont nem részletezte, pontosan milyen ügyben. Annyit mondott, hogy „ugyanúgy adták-vették 20 millió forintokért a végrehajtói helyeket”.

Szerinte a nyomozati anyagban egyáltalán nem szerepelnek azok a szálak, amelyeket feltártak.

A forrásaival kapcsolatban azt is elárulta, hogy végrehajtók segítik a munkájukat.


Link másolása
KÖVESS MINKET: