SZTÁRVILÁG
Az X-Faktor egykori felfedezettje szerint a művészeknek mindig kritikusan kell szólniuk a hatalomhoz. Új dala már több mint egymillió megtekintést hozott neki a YouTube-on.
SZTÁRVILÁG
A fiatal zenész, aki arra kérte a követőit, hogy menjenek el szavazni jövőre „ha másért nem, legalább azért, hogy az ilyen semmirekellő, kivagyi, erkölcstelen senkik, mint a Bayer Zsolt, végre örökre eltűnjenek a közéletből és sok-sok idős, megvezetett ember képernyőjéről”.
SZTÁRVILÁG
A Wellhello frontembere szerint a fiatalok maguktól állnak bele a közéleti vitákba, mert elegük van. Úgy érzi, a kormányzati kommunikáció ma már nyíltan felvállalja a tiltásokat is.
SZTÁRVILÁG
Az énekes azt mondja, a barátain is azt látja, hogy dühösek. „A legtöbb fiatal változást szeretne, egy másik Magyarországon akarnak boldogulni” - fogalmazott.
SZTÁRVILÁG
A rapper korábban felajánlotta, hogy megveszi a több millió forintot érő hangszereket a zenekar számára, amelyek megsemmisültek a balesetben. Ezzel kapcsolatban fejezte ki most háláját Frick Péter családja.
SZTÁRVILÁG
Durrdefektet kapott a zenekar járműve, amivel épp az Ördögkatlan fesztiválra tartottak. A csapat dobosát életveszélyes állapotban szállították kórházba, jelenleg is az intenzíven kezelik.
SZTÁRVILÁG
Mehringer Marci a Facebookon számolt be az autóbalesetről, amelyben többen is súlyosan megsérültek és szinte minden felszerelésük tönkrement. Hálásak a szemtanúknak, akik a segítségükre siettek.
SZTÁRVILÁG
A 19 éves srác ugyanakkor azt mondja, teljesen megérti a mentorokat, és bár szívesen ott lett volna a fináléban, nem csalódott a kiesése miatt, mert úgy érzi, amiért jött, azt már megkapta.
SZTÁRVILÁG
„Peti nem adta meg azt a lehetőséget, hogy a nézők döntsenek... akkor megláttuk volna, mi az igazság” - mondta lapunknak ByeAlex a szombati műsor után.
SZTÁRVILÁG
Végre ismét voltak igazán nagy éneklések, "klasszikus" Alee rap, sztárfellépők, de ByeAlex nem örülhetett felhőtlenül.
SZTÁRVILÁG
Megvolt a 10. évad első élő showja, Csobot Adél a három zenekara közül kettőt azonnal el is vesztett.
Népszerű
Ajánljuk