SZTÁRVILÁG
A pár 12 évig volt együtt, hullámzó volt a kapcsolatuk, most pedig a szakításuk után sem csitulnak a kedélyek.
SZTÁRVILÁG
Hosszú idő után először készült közös kép a párról. A szakításukról az ominózus palacsintafesztivál óta terjednek a pletykák, de rendre rácáfolnak azokra.
SZTÁRVILÁG
Kasza Tibi szokás szerint ráérzett a lényegre, és rákérdezett Dorina érzéseire. A lány elmondta, hogy teljesen meglepte, amit látott, mivel ő korábban úgy gondolta, hogy Nati egyáltalán nem Noel esete.
SZTÁRVILÁG
A TV2 műsora a legrosszabbat hozza ki szereplőkből és nézőből egyaránt, játékká silányítja a párkapcsolatokat. Kritika.
SZTÁRVILÁG
A megcsalás pillanatait Linda előtt is levetítették: Gergő először egy üvegezős játék közben, kissé ittas állapotban csókolta meg Cynthiát, majd később a medence partján is többször csattant el közöttük egy-egy csók.
SZTÁRVILÁG
Az Ausztráliában élő nő szerint semmi gond nincs azzal, ha egy férfi az „elhanyagoló” felesége elől máshol keresi a boldogságot. Nem mindenki értett egyet vele.
SZTÁRVILÁG
Dudás Miki szerint nem véletlenül jár a modell heti háromszor kocsit mosatni Vecsésre. Az autómosó dolgozóinak is ismerős Szigligeti Ivett.
SZTÁRVILÁG
A világbajnok kajakos szerint nem véletlenül járt a felesége heti háromszor kocsit mosatni közös ismerősükhöz. Ennek ellenére őt vádolja a média megcsalással.
SZTÁRVILÁG
A színésznő története jól példázza, hogy a gyermekkori élmények milyen mélyen befolyásolhatják felnőttkori kapcsolatainkat, és hogy a gyógyulás hosszú és kemény munka eredménye. Trokán Nóra arról is beszélt, hogy a szülei válása mély nyomot hagyott benne,
SZTÁRVILÁG
Sokk az esküvő reggelén: szívroham vitte el a vőlegényt, majd kiderült, volt egy másik, titkos élete
Kaitlin Palmieri csak három évvel szerelme halála után döbbent rá az igazságra. Kiderült, vőlegénye napokkal a tervezett esküvőjük előtt is szexuális tartalmú üzeneteket küldött az eltitkolt barátnőjének.
SZTÁRVILÁG
Csernus Imre lesz a tévés következő vendége. Az előzetes alapján párkapcsolatokról, fogyásról és drogokról biztosan szó lesz a műsorban.
SZTÁRVILÁG
Szükséges hozzá egy meglehetősen ostoba (vagy önhitt) férfi is, aki azt hiszi, bármit megtehet. Hát nem. A céges buliból egyenes út vezetett a válóperig.
SZTÁRVILÁG
Erről inkább a klasszikus vicc jutott az eszünkbe a nyusziról a sapkával. Egy biztos: jól megél a bölcsességéből, lám te is olvasod most a cikket.
SZTÁRVILÁG
Paola Saulino azt is elárulta, hogy őt is többen megkeresték, és volt, akikről a kapcsolatuk alatt derült ki, hogy feleségük, vagy barátnőjük is van.
SZTÁRVILÁG
Titkolózás a telefonnal, megváltoztatott jelszavak - ezek mind arról árulkodhatnak, hogy a párod megcsal.
SZTÁRVILÁG
Állítja, párja nem lépett félre – nem is nagyon tudott volna, hisz a home office miatt a nap túlnyomó részét együtt töltik.
Népszerű
Ajánljuk