A Kísértés még a prosztó kategóriából is lefelé lóg ki
Rögtön az elején leszögezem, én tudom, hogy nehéz olyan műsort csinálni, ami nézők széles rétegeit tudja megszólítatni. Ráadásul már Kellér Dezső, a kitűnő konferanszié megmondta, hogy az embereket a rossz hírek sokkal jobban érdeklik.
Ennek tudom be, hogy ma a tévékben látható tartalmak 90 százaléka tulajdonképpen szappanopera, a hírműsoroktól a tehetségkutatókig bezárólag. Mindent úgy tálalnak, hogy legyen kellő mennyiségű dráma, könny és fogaknak csikorgatása. Ezzel együtt azért vannak egyszer megnézhető, szórakoztató műsorok, de olyanok is, amik a prosztóságon kívül nem sok mindent tudnak felmutatni.
Alapkoncepciója az, hogy adott négy pár, akik szétválnak egy időre. A lányok mennek a lány villába, ahol egy csomó szingli pasi várja őket, a fiúk a fiú villába, ahol – igen, kitaláltátok – szingli csajok mellett senyvednek. A szinglik a „kísértők”, akinek az a feladata, hogy megpróbálják elcsábítani a versenyzőket. (A szingli csajok egyike amúgy Nati, aki már Jákob Zoli kegyeiért is versengett a Nagy Ő-ben.)
Vannak még további turpisságok is. Például a villákban van egy-egy lámpa, ami pirosan felvillan, ha a másik villában történt valami „huncutság”. Ez azért jó, mert innentől mindenki azon idegeskedhet, vajon az ő párja volt-e az, aki tilosba tévedt.
Időnként megtartják az úgynevezett Tábortűz ceremóniát, ahol a műsorvezető, Kasza Tibi levetít egy kis videót arról, hogy a versenyzők párja hogyan viseli az átmeneti cölibátust. Mindenki eldöntheti, hogy a látottak beleférnek-e még a kapcsolatba, és ha nem, akkor ez mit jelent a továbbiakra nézve.
Tényleg nem tudom, mi vesz rá valakit, hogy jelentkezzen ebbe a műsorba. A párkapcsolat nem játék, és hát már Jókai Mór is megmondta:
Legyen bármilyen sziklaszilárd egy kapcsolat, a Kísértésben nem csak arról van szó, hogy pár hétig jól kell viselkedni egy csomó szép lány és sármos pasi társaságában – erre azért a normális emberek többsége képes –, hanem hogy a műsorkészítők mindent elkövetnek azért, hogy ezt megnehezítsék.
Mesterségesen olyan szituációkat hoznak létre, amik során legalábbis félreérthető helyzetek alakulnak ki. Ha egy lány spontán átölel, vagy egy pasi kicsit jobban magához szorít tánc közben, nem biztos, hogy mindenki képes reflexből jól lereagálni a dolgot. A szerkesztőknek pedig nincs is más dolga, mint ezt az apró szerencsétlenkedést kivágni, és kontextusából kiemelve megmutatni a pár másik tagjának, kész is a félreértés.
Pedig amúgy az alapkérdés érdekes is lehetne: kinek hol a megcsalás határa? Mi az, amire még azt lehet mondani, hogy apró botlás, és mi az, ami azt mutatja, hogy az illető egy utolsó tróger vagy trógerina?
A műsor célja persze egyáltalán nem az, hogy az élet nagy igazságait keresse, hanem hogy a fotelbe szegezze azt a réteget, aki akkor is megveszi a drága mobilt és a síkképernyős tévét, ha amúgy segélyből él.
Érdekes volt számomra Lóri és Inge párosa. Inge (az alapján, amit láttam) abszolút korrekten hárított minden olyan közeledést, ami akár csak félreérthető helyzetekhez vezetne. Ehhez képest, amikor Lórinak az egyik lány reggelit vitt, ő simán hagyta, hogy a csaj befeküdjön az ágyába. Nem történt köztük semmi, de Inge már attól is kiakadt, hogy egyáltalán a fiú beengedte a szobájába a kísértőjét.
Ez például számomra még az a kategória, amire azt mondom, nekik kell egymással tisztázni, mi fér bele, és mi nem. Gimis és főiskolás koromban bulikon rengetegszer aludtunk együtt fiúk és lányok vegyesen anélkül, hogy bármi történt volna alváson kívül. Úgyhogy én önmagában nem látok skandallumot abban, hogy a csaj leheveredett Lóri ágyára és úgy beszélgettek.
Mielőtt bárki belekötne: a fordítottját sem tartanám gáznak, ha Inge beszélgetne valamelyik pasival hasonló körülmények között. Nyilván valakinek belefér, valakinek nem. Minden esetre ez tisztázható, erre nem kell, hogy rámenjen egy kapcsolat.
Aztán persze vannak egyértelmű szituációk is. Gergő csókolózott Cynthiával, erről senki nem gondolja, hogy belefér, maga Gergő sem. Ha valakit szeretsz és tisztelsz (!), nem ugrasz rá az első szembe jövő csajra.
Nem megcsalás, hanem talán még súlyosabb, és sokat elárul Noel jelleméről, amikor egy beszélgetésben lazán „nyomoréknak” nevezi a barátnőjét mások előtt.
A Kísértés az a műsor, ami nélkül szerintem jobb hely lenne a világ. Egyetlen pozitívum – már ha ez az – hogy itt az egyenjogúság nevében a pasikat is tárgyiasítják. Emberek, műsorkészítők, valami minimális igényesség legyen már bennünk önmagunkkal szemben!
