HÍREK
Bár a megkérdezettek 53 százaléka szerint a miniszternek távozni kellene, a válaszadók közel fele összességében elégedett a vasúti közlekedéssel.
HÍREK
A kalauz is csak annyit tudott mondani, hogy „ennyi volt mára”. Az utasoknak nem volt más választásuk, leszálltak, és megvárták az egy órával későbbi járatot.
HÍREK
Mégsem lesz menetrendváltozás Hegyi Zsolt szerint, aki reggel még azt nyilatkozta, hogy lesz, de nem akkora, mint amekorráról a sajtó írt.
HÍREK
A volt főpolgármester-jelölt szerint ellentmondás van a járműpark és a járatritkítás kérdésében a MÁV vezetője és a közlekedésért is felelős miniszter között.
HÍREK
Ez eddig nem a MÁV hétvégéje. Szombaton már hajnalban kezdődtek a bajok, aztán délután Hegyeshalomnál is meghibásodott a felsővezeték.
HÍREK
A közlekedési szakértő szerint Lázár János építési és közlekedési miniszter így próbálja hárítani a felelősséget.
HÍREK
A Népszava információi szerint lennének olyan járatok, amelyeken 75-89-92 százalékosra nőne a kihasználtság. Vagy ha az emberek egy része átülne autóba, akkor állandósulhat a dugó a bevezető utakon.
HÍREK
A közlekedési szakértő felháborodott a miniszter posztjának stílusán. Ennek ellenére örül, hogy sikerült megakadályozni a járatritkítást.
HÍREK
Az építési és közlekedési miniszter azon akadt ki, hogy szerinte senki nem döntött a HÉV állítólagos járatritkításairól.
HÍREK
Különösen a csepeliek járnának rosszul, de a ráckevei és a gödöllői vonalakon is komoly problémákat és kényelmetlenséget okozhat az új menetrend bevezetése.
HÍREK
Augusztusban összesen 5000, szeptemberben pedig 3500 percet késtek a vonatok. Az új vezető szerint fejleszteni kell az infrastruktúrát.
HÍREK
Isaszeg és Gödöllő között késésre lehet számítani. Korábban pedig teljesen leállt a forgalom a Budapest-Győr-Hegyeshalom és a Komárom-Székesfehérvár vonalon.
HÍREK
Bár a helyszínelést azóta befejezték, az egyik vágányon biztosítóberendezési hiba miatt továbbra is késésekre és rövidebb útvonalon közlekedő elővárosi vonatokra kell számítani.
HÍREK
A dunai árhullám levonulása után a vasúttársaság eltávolította az Esztergom–Komárom vonalon a vasúti pályát védő fóliát és 20 ezer homokzsákot a Lábatlan-Nyergesújfalu szakaszon.
HÍREK
Most egy tehervonat járt szerencsétlenül. A kisiklást egy ütközés okozta, tehát az esetnek nincs semmilyen köze a Keletiben nemrég történt hasonló balesethez.
Népszerű
Ajánljuk