HÍREK
Az utasok a peronon vártak, amíg a mentők küzdöttek a rosszul lett férfi életéért. A vonat végül 14:56-kor indult tovább, a férfi életét sikerült megmenteni.
HÍREK
Szinte a teljes vasúti hálózatot érintette a hét eleji durva vihar. A kidőlt fák, leszakadt vezetékek miatt több órás késések voltak. A MÁV közleménye szerint a villám is gondokat okozott.
HÍREK
A közlekedési miniszter azt is közölte, hogy az ország nyugati részén fokozatosan visszatér az eredeti forgalmi rend, a keleti országrészben viszont most lépnek a kárelhárítás legintenzívebb szakaszába.
HÍREK
A kórházban ápolt dolgozóról a vasúttársaság Haváriaközpontjában kapott tájékoztatást a miniszterelnök. A vonatok csak részben járnak rendben.
HÍREK
Nem járt egyedül a vihar miatti baj. A MÁV pótlóbuszokat állított be egy időre, hamar sikerült elhárítani a problémát.
HÍREK
Kedd hajnalban a vasútvonalak többségén már menetrend szerint indult a vonatforgalom a MÁV közlése szerint. Lázár János ugyanakkor elmondta: hatalmas károkat szenvedtek.
HÍREK
Volt, aki már egy, sőt akár három órája is a Keleti pályaudvaron várta, hogy egyáltalán kiírják az utastájékoztató kijelzőre, hogy mikor és honnan indul a vonata.
HÍREK
Szubjektív beszámoló a Napról Amit Mindenki Kihagyott Volna. Rövid túra sok képpel, kidőlt fával, kimaradó vonattal, leszakadt vezetékkel és egy hosszú áramszünettel, ami miatt majdnem ez a riport sem született meg.
HÍREK
Országszerte fák dőltek a sínekre, leszakadtak a vezetékek, a MÁV buszokkal próbálja menteni a helyzetet. Lázár János szerint napokig is eltarthat a károk helyreállítása.
HÍREK
Felsővezeték-szakadások és ledőlt ágak is nehezítik a vonatközlekedést. A vasúttársaság azt is kéri az emberektől, hogy kedden inkább buszozzanak.
HÍREK
A Szegedről Fonyódra tartó vonat Érd felsőn rekedt, az utasokat arra kérték, gyalog menjenek át Érd alsó állomásra.
HÍREK
A vasúttársaság közleményében külön kérte azt is, hogy aki teheti, inkább halassza el a másnapi utazását. Öröm az ürömben, hogy a mai napon éjfélig a helyjegyköteles vonatok helyjegy nélkül is igénybe vehetők.
HÍREK
A Podmaniczky Mozgalom vezetője szerint jó lenne, ha a hivatalos Vonatinfó térkép működne, és Lázár János nem tiltotta volna le pár hete.
HÍREK
Több helyen a tájékoztatás is hagy kívánnivalót maga után. De a hétfő délutáni égszakadás és rohamos széllökések nem kímélik a légiközlekedést sem.
HÍREK
„A Közlekedési Múzeum Lázár álmai szerint eljutott vidékre, a klímás pótlóbuszok helyett a nosztalgia Ikarusok álltak helyt a hétvégén, nem is csak egyszer” - jegyezte meg a Podmaniczky Mozgalom fővárosi frakcióvezetője.
HÍREK
A MÁV közölte, hogy továbbfejlesztették az utazástervező applikációjukat, ami csak a járatok 20 percet elérő késését jelzi.
HÍREK
A TISZA Párt elnöke visszaszólt a közlekedési miniszternek, aki szerint a TISZA blokkolja a vasútfejlesztést. Magyar cserébe a fejére olvasta, hogy a napokban hol omlott össze a vonatközlekedés.
Népszerű
Ajánljuk