HÍREK
A város polgármestere szerint a tragédiát egy lejárató cikk okozhatta. A városi Fidesz frakció pedig a közösségi oldalukon reagált.
HÍREK
A polgármester szerint „előbb egy névtelenségbe burkolózó, de helyben közismert fideszes álhírterjesztő oldal, majd hat nappal ezelőtt egy Lázár Jánoshoz köthető hírportál jelentetett meg róla egy aljas, lejárató cikket”.
HÍREK
Az eseményt Alpár György szervezte, Márki-Zay Péter is csatlakozott. A rajzok inkább a miniszter elleni tiltakozásról szóltak, mint a „luxizásról”.
HÍREK
A polgármester szerint: „Remélhetőleg komoly letöltendő büntetések is lesznek hamarosan. Ha [jövő] április 12. előtt nem, akkor bizonyára utána”.
HÍREK
Hódmezővásárhely ellenzéki polgármestere abban bízik, hogy a köztársasági elnök legkésőbb a választások után önként távozik a posztjáról.
HÍREK
Márki-Zay a Konkrétan című műsorban arról beszélt, szerinte nehéz félreérteni, ahogy a DK vezetője, Dobrev Klára „új párjával” táncolt a Budapest Pride-on. Ezen háborodott fel a „nős, hetero családapa” Rónai.
HÍREK
A hódmezővásárhelyi polgármester elemében volt, még vicces feliratokat is készített a védelmi tanácson részt vevő kormánytagok szövegbuborékaival.
HÍREK
A híres dán művész, Thomas Dambo különleges trollszobrot készít hulladékból a hódmezvásárhelyi Kása-erdőben. A projekt komoly vitát váltott ki a városi közgyűlésben.
HÍREK
Nem történt bűncselekmény – így döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédével kapcsolatban, amelyet többen is gyűlöletkeltésként értelmeztek és fel is jelentettek miatta.
HÍREK
A Mindenki Magyarországa Néppárt szerint a miniszterelnök szombati beszédében átlépett egy határt. Márki-Zay Péter pártja ezért döntött úgy, hogy feljelentik Orbán Viktort.
HÍREK
Korábban arra a kérdésre, hogy a javaslatot részben Soros György vagy fia kitiltására hozták-e, a miniszter sejtelmes választ adott.
HÍREK
A politikus úgy gondolja, a törvényt rá szabták, de nem fél, mert eddig semmilyen fogást nem találtak rajta sem a titkosszolgálatok, sem az adóhatóság, sem a Számvevőszék. A törvénytervezetet magát viszont felháborítónak tartja.
HÍREK
Első körben négy ingatlannak lett új gazdája. A miniszter szerint a magántőke és az önkormányzatok arra vállalkoznak, hogy az államtól ezeknek a kastélyoknak a működtetését, üzemeltetését és elsősorban fejlesztését átveszik, és jó gazdái lesznek az épületnek.
HÍREK
Hódmezővásárhely polgármestere elmondta: már Orbán Viktor elhíresült útja előtt lefoglalta a jegyeket. India szerinte sem luxuscélpont.
HÍREK
„Utánajártam és tudomásomra jutott, hogy a Bindzsisztán szó nincsen levédve, ezért önök is nyugodtan énekelhetik” - közölte a politikus.
HÍREK
Új édességgel rukkolt elő a hódmezővásárhelyi Sarokház Cukrászda. A Bindzsisztán szelet nevű sütemény máris nagy népszerűségnek örvend a helyiek körében.
HÍREK
A hódmezővásárhelyi polgármester levelet írt a miniszterelnöknek, sürgős kormányzati intézkedést kért. Míg az éttermi ételszolgáltatásokat mindössze 5 százalékos áfa terheli, addig a gyermekétkeztetést 27 százalékos.
Népszerű
Ajánljuk