HÍREK
A DK elnöke egyszer sem mondta ki Márki-Zay Péter nevét beszédében, de végig róla beszélt. Baloldali ellenzék nem lehet sikeres, ha a polgári jobboldalt tekinti mintának – mondta.
HÍREK
A hódmezővásárhelyi választókörzetben Márki-Zay Pétert legyőző volt miniszter szerint bebizonyosodott, hogy negatív kampánnyal és gyűlölettel nem lehet választást nyerni.
HÍREK
A volt ellenzéki miniszterelnök-jelölt a Partizánnak adott az éjjel interjút. Azt mondta, az ő szerepén 1-2 százalék múlhatott, de ekkora különbség nem.
HÍREK
A Jobbikos politikus szerint az ellenzéknek fel kell készülnie, hogy bármikor, amikor az új kormány összeomlik, átvehessék az ország irányítását, de már Márki-Zay Péter nélkül.
HÍREK
Fotósunk képei a Fidesz-KDNP és az ellenzéki szövetség választási eredményváró rendezvényéről.
HÍREK
Ferencváros polgármestere szerint „öröm az ürömben”, hogy a kerületnek „jó képviselői lesznek”.
HÍREK
Az ellenzék vesztes miniszterelnök-jelöltje azt mondta, soha nem gondolták volna, hogy ez lesz az eredmény.
HÍREK
A fideszes politikus korábban azt mondta, hogy győzelme esetén „példátlan legitimációra, felhatalmazásra, súlyra és erőre tehet szert, amivel majd élni tud az országos politikában”.
HÍREK
A a választási bizottság kimondta, hogy nem képes ellenőrizni a határon túli szavazatok tisztaságát.
HÍREK
Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt nem csak Orbán Viktor ellen szállt harcba, hanem régi riválisa, Lázár János ellen is.
HÍREK
A szavazókör előtt zaklatták is az aktivistákat, kamerázták őket, fel akarták rúgni a pultjukat, miközben azt kiabálták: mindenki szavazzon a Fideszre.
HÍREK
Magyarország minden választással egyre illiberálisabb, a választás pedig egyre igazságtalanabb. Már csak ezért is óriási ma a tét – vélekednek a szakértők.
HÍREK
Orbán Viktor azonnal sorra került, Hódmezővásárhelyen azonban nagy tömeg volt a szavazókörben. Az egyesült ellenzék miniszterelnök-jelöltje azt mondta, minden egyes szavazat számít.
HÍREK
Az egyesült ellenzék miniszterelnök-jelöltje Orbán Viktor rózsaszín kanapés képeire reagált egy saját fotóval.
Népszerű
Ajánljuk