HÍREK
A fideszes képviselő Hódmezővásárhely gyarapodásának érdekében tárgyalna Márki-Zay Péter polgármesterrel.
HÍREK
Hódmezővásárhely polgármestere jó ötletnek tartja a találkozót, szívesen egyeztet időpontot, szerinte ő eddig is készen állt erre.
HÍREK
A fideszes képviselő a választás után sokat kritizálta az ellenzéki politikust, most azonban azt javasolja, folytassák másképp.
HÍREK
Az ellenzéki szavazók közül a DK elnökét valamivel többen okolják a kudarcért. A pártok összefogását azonban a két politikus személyénél kevésbé gondolják fontosnak a végeredmény szempontjából.
HÍREK
Nem az ő döntése lesz, hanem a hat párté, de vannak javaslatai. A hódmezővásárhelyi polgármester beszélt a saját felelősségéről is.
HÍREK
A képviselő szerint Szél Bernadett kiesése „az ellenzéki pártok rossz döntéseinek a következménye”.
HÍREK
A legfájdalmasabb az volt a számára, hogy még egy új hűtőt sem tudtak beszerezni a temető halottasházába a régi helyére, ami két éve elromlott.
HÍREK
A politikus arról is beszélt az M1-en, hogy szerinte mit hazudott a közmédia arról, amit ő mondott a választási kampány során.
HÍREK
A fideszes képviselő szerint itt az ideje, hogy a volt miniszterelnök-jelölt most már Hódmezővásárhelyre koncentráljon, amely „még mindig Márki-Zay kampányirodájaként működik”.
HÍREK
Azt is sokan elhitték, hogy az ellenzék miniszterelnök-jelöltje elvenné a 13. havi nyugdíjat, hiába állította ennek az ellenkezőjét.
HÍREK
A volt miniszterelnök-jelölt szerint nem minden ellenzéki párt tett ugyanannyi erőfeszítést a kampányba, a háborús helyzetet pedig egyértelműen Orbán Viktor tudta jobban kihasználni.
HÍREK
„Egy gyönyörű barátság kezdete lehet” – írta a volt ellenzéki miniszterelnök-jelöltnek a párt elnöke.
HÍREK
A Magyar Demokrata munkatársa szerint képtelenség, hogy a hírműsorokban hírként olvasnak föl hosszú kormánypárti publicisztikákat, miközben az ellenzéki vélemények legtöbbször a kormánypárti cáfolatokba csomagolva jelennek meg.
HÍREK
A vlogger szerint végre volt a választáson egy független, becsületes, hiteles jelölt, aki meg tudta fogni a fiatalokat, az állami média viszont Márki-Zay Péter minden szavát kiforgatta.
HÍREK
A politikus szerint „most van itt az ideje, hogy egy a jobboldaliak széles körében is elfogadható párttal erősödjön az ellenzék, ahol a korrupció vagy a szélsőségesség fel se merülhet”.
HÍREK
A miniszterelnök-jelölt elég komoly vereséget szenvedett Lázár Jánostól, de ha csak Hódmezővásárhelyt nézi, van oka az örömre.
HÍREK
A volt miniszterelnök-jelölt elismerte, hogy rengeteg hiba volt az ellenzék kampányában, ő is többször hibázott. Szerinte a Fidesz addig marad hatalmon ebben a rendszerben, ameddig akar.
Népszerű
Ajánljuk