HÍREK
A Rovatból

Márki-Zay Péter leváltotta volna alpolgármesterét – miután nem sikerült, elvonta a feladatköreit

Kis Andrea azt mondta, végtelenül sajnálja a kialakult helyzetet, de esküjéhez híven a továbbiakban is Hódmezővásárhely lakosságát fogja szolgálni.
MTI - szmo.hu
2022. április 29.


Link másolása

Márki-Zay Péter elvonta Hódmezővásárhely MSZP-s alpolgármesterének feladatköreit, miután nem kapta meg a szükséges minősített többséget Kis Andrea leváltására.

Márki-Zay közleménye szerint azért kezdeményezte Kis Andrea alpolgármesteri megbízásának visszavonására és Gyöngyösi Ferenc (MMM-Tiszta Vásárhelyért Egyesület) alpolgármesteri kinevezését, mert a ciklus hátralévő részéhez személyváltoztatásokra van szükség a hivatal vezetésében.

Ezt a lépést szerinte a hivatalban és a vásárhelyi politikai közösségben régóta fennálló feszültség indokolta, de a közös választási siker érdekében a döntést április 3-a utánra halasztották. Úgy fogalmazott, Kis Andrea pártjának, az MSZP-nek az indítványhoz semmi köze, a kormányzati visszaélések elleni küzdelem továbbra is közös cél.

Miután az alpolgármester visszahívására tett indítvány nem kapta meg a szükséges minősített többséget, Márki-Zay - hangsúlyozva, hogy nem politikai, hanem munkáltatói döntést hozott - törvény adta jogkörével élve teljeskörűen megvonta Kis Andreától alpolgármesteri feladatait. A polgármester azt közölte, a döntéstől függetlenül Gyöngyösi Ferenc külön juttatás nélkül is segítséget nyújt a város vezetésében.

Cseri Tamás fideszes képviselő Kis Andrea feladatköreinek megvonását követően újságíróknak úgy fogalmazott, kicsinyes, ostoba és alantas politikai bosszút áll Márki-Zay, méltatlan módon leszámol az egyik olyan szövetségesével, akinek annak idején az első polgármesteri megválasztását köszönhette.

Kis Andreának komoly szerepe volt abban, hogy 2018-ban Márki-Zay Péter mögött felsorakozzon valamennyi helyi ellenzéki párt. "A polgármester a politikai bölcsőjét ringató kézbe harap" - mondta a képviselő.

Márki-Zay a hódmezővásárhelyi közgyűlés pénteki rendkívüli ülését követően újságíróknak azt mondta, nem látja úgy, hogy megingott volna a városvezetés mögötti többség a változás következtében. Hozzátette: lesznek kérdések, amelyeket tíz, s lesznek olyanok, amelyeket kilenc képviselő támogat. Mint mondta, belső feszültségek vezettek ahhoz, hogy az alpolgármester leváltását kezdeményezte.

Közölte, hogy

a hatásköri szabályzat átalakításával Kis Andrea korábbi, az önkormányzathoz kötődő feladatait a jövőben Berényi Károly (MMM-Tiszta Vásárhelyért Egyesület) társadalmi megbízatású alpolgármester fogja végezni. Míg a polgármesteri hivatalhoz kapcsolódó teendőit Szabó János - nem képviselőtestületi tag - alpolgármester látja majd el.

Kis Andrea a közgyűlést követően újságíróknak úgy fogalmazott, végtelenül sajnálja a kialakult helyzetet, de esküjéhez híven a továbbiakban is Hódmezővásárhely lakosságát fogja szolgálni. A politikus hangsúlyozta, a vásárhelyiek választották meg, ezért a legjobb tudása szerint mindenkit képviselni fog.

A közgyűlés rendkívüli ülésén a képviselők döntöttek a polgármesteri hivatal belső szervezeti tagozódásának átalakításáról, a többi közt megszüntették a jegyzői irodát, valamint Berényi Károly társadalmi megbízatású alpolgármester tiszteletdíját a polgármesteri illetmény 30 százalékában állapították meg. Az ülésen tárgyalt öt határozati javaslat közül Kis Andrea kettőt nem támogatott. A rendkívüli ülésen a Fidesz-KDNP képviselői nem vettek részt.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Fotók Magyar Péter országjárásáról – a résztvevőkkel is szóba elegyedett a TISZA Párt politikusa Gyulán
Megkezdte országjáró körútját a Talpra Magyarok alapítója, aki először Békés megyébe látogatott. A helyszínen volt a Szeretlek Magyarország stábja.

Link másolása

Ahogy arról korábban beszámoltunk, körülbelül 200-250 ember előtt megkezdte országjáró turnéját Magyar Péter. A NER-ből két hónapja kilépett politikus nagyjából azokat a paneleket használta a gyulai várnál elmondott beszédében, amiket az eddigi nyilatkozataiban és tüntetésein. Ezen kívül beszélt Békés megye szerepéről, és arról, hogy a régió sokkal előrébb tarthatna, ha az Európai Uniótól kapott pénzeket nem oligarchák és kormányközeli emberek zsebébe csatornázták volna.

Azt is megígérte, hogy a TISZA Párt EP-képviselői hazahozzák a kormányzati korrupció miatt visszatartott több ezermilliárd forintos uniós támogatásokat.

Az eseményről készült rövid videónk itt látható:

@szeretlekmagyarorszag.hu

Itt pedig 12 pontban ismertette a Tisza Párt terveit, célkitűzéseit ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

A helyszínen készült fotókon látható, hogy Magyar Péter beszéde után nagyjából egy órán keresztül beszélgetett az összegyűlt emberekkel, akikkel már az esemény előtt szóba elegyedett, kezet fogott és szelfizett egy sort.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Pétert csabai kolbásszal várták, a közmédia függetlenségének visszaállítását és a családi pótlék jelentős megemelését ígérte Békéscsabán
Gyula után a békési megyeszékhelyen folytatta országjáró körútját a TISZA Párt politikusa. Sok konkrét ígéretet megfogalmazott, de sok gondolat korábbi tüntetésekről is ismerős lehetett.

Link másolása

Gyula után rögtön Békéscsabán folytatta szerdán megkezdett országjáró körútját Magyar Péter. A TISZA Párt alelnökét a békési megyeszékhelyen szimpatizánsai helyi kolbásszal fogadták.

A több százezer ember előtt egy kisteherautó platóján megtartott beszédében Magyar Péter elismételt néhányat a korábban Gyulán (és már más tüntetéseken is) elmondott gondolataiból.

Beszélt arról is, hogy pártja fontosnak tartja a környezetvédelmet és a klímaváltozás elleni harcot is, valamint beszélt az állatjólétről és az állatok jogairól is. Magyar megemelné és inflációkövetővé tenné a családi pótlék összegét is.

A NER-ből két hónapja kiszállt politikus megígérte azt is: visszaállítja a közmédia függetlenségét is – pikírten megjegyezve, hogy a köztévé riporterei valószínűleg nincsenek a helyszínen.

„Beszüntetjük, és büntetőjogi tényállássá alakítjuk a propagandát” – tette hozzá, hatalmas tapsot kiváltva a többszáz nézőből. Ahogy fogalmazott: „A vélemény lehet szabad, de a hír szent.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter megkezdte országjáró körútját – többszáz ember előtt beszélt Gyulán
A TISZA Párt alelnöke jellemzően a korábbi jelszavakat és mondanivalókat ismételte el országjárása első állomásán.

Link másolása

Megkezdte országjárását Magyar Péter. A TISZA Párt alelnöke Gyulán indította be kampányát.

A NER-ből nemrég kilépett politikust rengeteg ember köszöntötte, sokakkal kezet fogott és szóba elegyedett az emberekkel.

Magyar Péter elmondta, hogy Gyula különösen fontos neki, mert nem messze onnan, Dobozon éltek ősei, édesanyja is odavalósi.

A változás elkezdődött, április 6. után semmi sem lesz ugyanolyan, mint amilyen addig volt, tégláról téglára vesszük vissza az országot

– ismételte meg az eddig is sokszor elmondott gondolatokat a rögtönzött színpadon Magyar.

Ezután Békés megyét dicsérte, elmondása szerint a megyét joggal nevezik Magyarország éléskamrájának. Beszélt arról, hogy a vidéknek minden adottsága megvolna ahhoz, hogy virágzó régió legyen. Elmondta: bár az ország az EU-s csatlakozás 20 éve alatt 40 ezermilliárd forintnyi európai uniós támogatást kapott, de azok jelentős része haveri zsebekben, jachtokban, offshore-cégekben és magántőkealapokban landolt.

Utána arról beszélt, a TISZA Párt megválasztása esetén mit tenne – ezek a pontok szinte teljesen megegyeztek azzal, amit Magyar április 6-án a Kossuth téren is elmondott.

A fideszes politikusoknak és a propagandistáknak azt üzente, hogy állításaikkal ellentétben ők is kiállnak az illegális migráció ellen, és mind a nemzetközi, mind a hazai térben maximálisan békepártiak.

Magyar Péter ezután elmondta azt is, hogy szerdától péntekig mindenki szavazhat pártja EP-jelöltjeinek listás sorrendjéről, a jelöltek bemutatkozása pedig megtalálható a párt honlapján és a saját YouTube-csatornáján.

Magyar Péter beszédének legfontosabb részeit itt lehet visszahallgatni:

@szeretlekmagyarorszag.hu

Itt pedig 12 pontban ismertette a Tisza Párt terveit, célkitűzéseit ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Beszéde után arra hívta fel az embereket, hogy keressék meg, mert mindenkivel nagyon szívesen beszél. Az országjárás ezután este fél8-kor Békéscsabán folytatódik majd.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Gyurcsány Ferenc Magyar Péternek szólt be keményen – persze a neve említése nélkül
A volt miniszterelnök szerint olyan időket élünk, amikor a jó ellenzéki az, aki az elmúlt 14 évben legalább egyszer a Fideszre szavazott.

Link másolása

Hírlevelében ment neki Magyar Péternek Gyurcsány Ferenc. A DK elnöke (Molnár Csabához hasonlóan) név nélkül támadta a NER-ből kilépő politikust.

„Furcsa dolog ma ellenzékinek lenni. Olyan időket élünk, amikor a jó ellenzéki az, aki az elmúlt 14 évben legalább egyszer a Fideszre szavazott, lehetőleg nem is olyan régen. Mintha csak volt fideszesként lehetne igazán hitelesen szemben állni a Fidesszel, az eddig is ellenzékiek pedig csak álellenzékiek lennének”

– írja a volt miniszterelnök, egyértelműen Varga Judit volt férjének címezve sorait.

A Demokratikus Koalíció (és a Párbeszéd és az MSZP közös) kampánynyitóján Molnár Csaba, a párt vezető politikusa szintén nem említette Magyar Péter nevét, de egyértelműen neki üzent, amikor négy legendát említett, amikkel szerinte le kell számolni:

A rogánozás legendája, amivel szerinte elfedik Orbán Viktor szerepét.

A lopás nélküli Fidesz legendája – szerinte a kormánypártban szakpolitikai kérdésekben is helytelen döntések születnek: minden kétszer annyiba kerül, mint tavaly, kórházba menni lassan nagyobb kockázat, mint megmászni egy 8000 méter magas hegyet.

Az Orbán nélküli Fidesz legendája.

Az igazi ellenzékiek legendája: Molnár szerint az elmúlt években kiépült az a kép, hogy „a jó ellenzéki az, aki az elmúlt 14 évben legalább egyszer a Fideszre szavazott” „Ha pedig még 2022-ben is, az már maga a Jolly Joker, az igazi ellenzékiség kvintesszenciája” – tette hozzá.

via 444

Link másolása
KÖVESS MINKET: