SZTÁRVILÁG
A kép legalább 15 éves, de az sem kizárt, hogy van 20 is. A fiúk frizurája mindenesetre sokat változott azóta.
SZTÁRVILÁG
A rapper benézett a különleges cipőkről ismert boltba, ahol már Szijjártó Péter és Gáspár Laci is vásárolt. Meglepően őszinte volt, amikor megtudta az árakat.
SZTÁRVILÁG
A Sztárban sztár leszek középdöntőben kiesett versenyzője szerint Majka a szemébe hazudott, amikor segítséget ígért neki. A rapper szerint azonban a fiatalember nem bontotta ki az igazság rózsájának minden szirmát.
SZTÁRVILÁG
A műfaj, ahol a dallam mellett a szöveg a legfontosabb – felismered a világhírű és magyar rap-előadókat?
SZTÁRVILÁG
A rapper bejegyzésében többek között az írta: a békében és a szeretetben hiszek, legyen átkozott minden háború.
SZTÁRVILÁG
Mint a forró krumplit, úgy dobálják egymásnak a bokszmeccs lehetőségét az RTL sztárjai. Egyelőre úgy tűnik, a nagy bunyó elmarad.
SZTÁRVILÁG
Majkáról még tavaly decemberben jelentette be a csatorna, hogy visszatér hozzájuk. Újdonságot ígértek, de akkor még nem derült ki, miről van szó.
SZTÁRVILÁG
Elszabadult a kihívás: Majka után Sebestyén Balázs is lerázta Molnár Áront. Ráskó Eszter vajon kit fog küldeni maga helyett?
SZTÁRVILÁG
A műsorvezető hosszasan válaszolt a Facebook-oldalán a kihívásra. A rapper maga helyett inkább mást ajánlott Molnár Áronnak: nem mást, mint Sebestyén Balázst.
SZTÁRVILÁG
A rapper szerint a volt igazságügyi miniszternek lehetne az a felelős döntése, hogy „kimarad ebből az egészből, és nem keveredik hazugság spirálba azok miatt az emberek miatt, akiknek egyébként - mint láthattuk - egy fabatkát sem ér az ő élete”.
SZTÁRVILÁG
A meghosszabbított vakáció végül jól végződött, de az elejét alaposan megszenvedte az egykori modell.
SZTÁRVILÁG
A tévécsatorna közleményéből kiderült, hogy a műsor új epizódjaiban más veszi át azokat a feladatokat, amiket korábban Pap Dorci látott el.
SZTÁRVILÁG
Tegyünk a szívünkre a kezünk: melyikünk döntene máshogy? Különösen, ha megnézzük a sztárcsalád fotóját.
SZTÁRVILÁG
Egy csodás helyre utazott a család kikapcsolódni. Mutattak is pár képet a földi paradicsomból.
SZTÁRVILÁG
A rapper sok barátot szerzett az elmúlt években a csatornánál, köztük volt Till Attila is.
Népszerű
Ajánljuk