HÍREK
Magyar Péter a rendkívüli sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy volt barátnője a titokban készített hangfelvételeiért cserébe havi ötmilliót és egy lakást kapott.
HÍREK
A TISZA Párt vezetője feljelentést tesz. Magyar Péter azt is elmondta, nemrégiben tudták meg, hogy volt barátnője megállapodott a Fidesszel. Szerinte Vogel Evelin havi több millió forintot, valamint egy lakást kapott.
HÍREK
A TISZA Párt vezetője elmondta, hogy a kormánypárt a jövő hétre tervezett egy nagy lejárató kampányt vele és a párttal szemben.
HÍREK
A TISZA Párt elnöke a rendkívüli sajtótájékoztatóján azt állította, felhasználják majd Vogel Evelin 11 órányi hangfelvételét is. Szerinte ez a magyar Watergate-botrány.
HÍREK
„A rendszerváltás óta eltelt időszak legnagyobb politikai botránya kapcsán” hívta össze a sajtót a TISZA Párt elnöke. Hangfelvételt is bemutatott és több bejelentést is tett.
HÍREK
A TISZA Párt elnöke szerint „hazánk csak akkor állhat újra növekedési pályára, csak akkor érhetjük el azt, amiért az őseink küzdöttek, ha megfogjuk egymás kezét, összefogunk és magunk mögött hagyjuk a múlt baljós árnyait és lezárjuk a mögöttünk álló sikertelen húsz évet”.
HÍREK
A TISZA Párt elnöke a Facebookon és YouTube-on is élőben közvetíti az eseményt 16 órától. Ennél többet azonban nem árult el.
HÍREK
A politikus szerint a „Raskó György sem jelöltje, sem tagja nem volt a TISZA Pártnak soha. A Fidesznek viszont igen”. Majd írt az idősek helyzetéről is.
HÍREK
A politikus elmondta azt is, hogy a párt kiemelt figyelmet fog fordítani a megújuló energiaforrások lakossági felhasználásának támogatására.
HÍREK
Magyarország Kedvenc Műsorának csapata ismét nem fukarkodott az iróniával, amikor az amerikai elnökön, Orbán Viktoron és Szájer József visszatérésén élcelődtek.
HÍREK
Erről beszélt a Tisza Párt elnöke az ATV-n. Bíznak abban, hogy a magyar emberek milliói önmagukban is le fogják váltani a kormányt.
HÍREK
Az ellenzéki politikusnak több, hazánkban tartózkodó európai vezetővel is sikerült találkoznia. Nehammernek pozitív élményei voltak vele kapcsolatban.
HÍREK
A poszt apropóját az adta, hogy november 6-án, az amerikai elnökválasztás másnapján majdnem kétéves mélypontra került a forint: egy euró 412 forintot ért.
HÍREK
Az ellenzéki vezető szerint a kormány gazdaságpolitikája nemcsak hogy nem segíti az embereket, hanem egyenesen kiszolgáltatottabbá teszi őket. Magyar Péter megmondta.
HÍREK
A politikus a Facebookon osztotta meg, hogy Macron gyerekkora óta zongorázik, ráadásul nagy rajongója Liszt Ferencnek, így stílusosan két eredeti Liszt-kotta első kiadását, valamint gyűjtők számára kincsnek számító zongoraátiratokat vitt neki.
HÍREK
A Sziget alapítója sok minden más mellett a TISZA Párt elnökéről is beszélt, aki szerinte „meghekkelte a Fideszt”.
Népszerű
Ajánljuk