HÍREK
Azt nem lehet tudni, hogy kivel tárgyal a Tisza Párt elnöke. Az esemény nem sajtónyilvános, így az ott lefolytatott tárgyalásokról nem adnak felvilágosítást.
HÍREK
A Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerint, ha Magyarék elindulnának Tolna megyében, akkor még a végén szembe jönne velük a valóság.
HÍREK
Az ismert politikai elemző a közösségi oldalán osztotta meg a Medián legfrissebb kutatásának eredményét. A szakember csak egy rövid mondatot írt a képhez.
HÍREK
A politikus egy olyan fotóval rakta ki a posztját, amin a két kisebb fiával látható a Fehér Ház előtt.
HÍREK
A Tisza Párt elnöke hét pontban magyarázta meg a visszalépést a bejegyzésében. Szerinte egy esetleges győzelem sem változtatna a Fidesz kétharmados többségén az Országgyűlésben.
HÍREK
Magyar Péter úgy fogalmazott: „Most van mire szerénynek lenni“. Most mértek először jelentős fölényt az ellenzéki pártnak.
HÍREK
A miniszterelnök hétfőn a Parlamentben azt mondta: „Aki azt gondolja, és úgy hallom ön ezt gondolja, hogy a románok elhúznak mellettünk, annak azt javaslom, hogy költözzön oda”.
HÍREK
A TISZA Párt elnöke sem ment el szó nélkül amellett, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatal (most már csak volt) munkatársa bolondokként utalt az 1956-os ellenállókra.
HÍREK
Redditen indított egy „kérdezz bármit” műfajú bejegyzést. 2,7 millió felhasználót ért el és több ezer kérdést kapott.
HÍREK
Egyre többen váltják ki az úgynevezett rendszerváltó kártyát is – újságolta el a Tisza Párt elnöke.
HÍREK
„Elég volt, vége van, miniszterelnök úr! Önök évek óta bizonyítják, hogy amellett, hogy végtelenül korruptak, még a kormányzásra is teljesen alkalmatlanok” - fogalmazott a Tisza Párt elnöke.
HÍREK
A Tisza párt elnöke szerint „sem a miniszterelnök sem a miniszterei nem vállalják a felelősséget a magyar gazdaság tönkretételéért és a magyar családok elszegényedéséért”.
HÍREK
A TISZA Párt nem bemondásos alapon választja ki a leendő országgyűlési képviselő-jelöltjeit és a kormányváltás idején szükséges több ezer hazaszerető, képzett vezetőt és szakértőt, hanem egyedülálló módon, nyílt pályázaton.
HÍREK
Dudaszeg Krisztiánt, Mezőkovácsháza alpolgármesterét választották meg a Dél-békési Többcélú Kistérségi Társulás elnökévé.
HÍREK
A politikus szerint túl nagy a tét ahhoz, hogy a Fidesz leváltásáig „napi” politikáról vitázzanak. Magyar szerint a Fideszt csak „egy az egyben” lehet leváltani.
HÍREK
A Fidesz, a Tisza és Vitézy Dávid frakciója is leszavazta Karácsony Gergely diákszervezeteket támogató 25 pontos javaslatcsomagját. Erre reagált Baranyi Krisztina.
Népszerű
Ajánljuk