SZTÁRVILÁG
Hozzátette ugyanakkor, hogy független produkciókban továbbra is nagyon szívesen részt vesz akár itthon is.
SZTÁRVILÁG
A Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet már 741 ezren nézték meg a mozikban. Ezzel átvette a vezetést a Futni mentem című filmtől.
SZTÁRVILÁG
A tízrészes sorozat nemzetközi koprodukcióban készült, magyar és külföldi színészekkel. A készítők abban bíznak, hogy a szuperprodukcióra nemcsak itthon lesznek kíváncsiak a nézők.
SZTÁRVILÁG
A nyitrai születésű színésznőnek fáj, hogy Magyarországon nem hívják szereplőválogatásokra. Azt azonban visszásnak tartaná, ha államilag finanszírozott produkciókban szerepelnének, miután a férjével, Nagy Ervinnel többször nyilatkoztak politikai kérdésekben.
SZTÁRVILÁG
A neves magyar filmrendező a Klubrádiónak beszélt a magyar film helyzetéről annak kapcsán, hogy életműdíjat kapott a Magyar Filmszemlén. Tarr szerint a magyar film kényszerpályán mozog.
SZTÁRVILÁG
A miniszter félrelép nézőcsúcsát vasárnap délután döntötte meg Herendi Gábor romantikus vígjátéka. A filmet hamarosan bemutatják a Netflixen is.
SZTÁRVILÁG
Az Nemzeti Filmintézet vezetője, Káel Csaba szerint csúsztatás, hogy 2024-ben több független játékfilm készült, mint állami támogatású.
SZTÁRVILÁG
A játékban szereplő filmek mindegyikében fontos szerepe volt az étkezésnek, vagy egy adott ételnek. Egy-egy képkockából rájössz a megfejtésekre?
SZTÁRVILÁG
Egy évtized legjelentősebb filmjeiből válogattunk - felismered ezt a 10 filmet az 1960-as évekből?
SZTÁRVILÁG
A Magyar Film Napján vegyük végig a magyar filmgyártás ismert műveit - az 1930-as évektől mostanáig.
SZTÁRVILÁG
1934 április 15-én született a Nemzet Színésze, Bodrogi Gyula. Az ő munkásságát, életútját követi végig ez a játék.
SZTÁRVILÁG
Rákay szerint korábban a nagyköltségvetésű filmeknél senkit nem érdekelt, ki volt a producer, az ő színrelépésével lett ez téma. Az egykori műsorvezető arról is beszélt, mi a közös benne és Petőfiben.
SZTÁRVILÁG
Március 14-től vetítik a mozikban a Most vagy soha! című romantikus kalandfilmet a magyar történelem egyik legfontosabb napjáról, március 15-éről, és hőséről, Petőfi Sándorról. A több mint kétórás új magyar film 24 óra történetét dolgozza fel.
SZTÁRVILÁG
Romantikus, néha keserédes, néha útkereső filmek, sorozatok, amelyek főhősei szinglik. Ismered mindegyiket?
SZTÁRVILÁG
Magyar és külföldi filmes alkotások helyszínei, otthonai szerepelnek ebben a játékban – kitalálod egyetlen kép alapján, melyiket hol láthattad?
SZTÁRVILÁG
Geszti Péter élő adásban ismerte el Nagy Ervinnek, hogy nem büszke a történtekre. A Szia, Életem! főszereplője végül Thuróczy Szabolcs lett.
Népszerű
Ajánljuk