FELFEDEZŐ
Még a saját anyjuk is kiakadt, hogy a 25 éves lányok ilyen enyhe büntetést kaptak, ő is börtönbe küldte volna őket.
FELFEDEZŐ
„Ilyet az étteremben sem kapni” – mondta az egri törvényszék szerint a brigád egyik tagja.
FELFEDEZŐ
A szomorú gazda írta le a történetet. A madár még csak öt éves volt, de akár ötven évet is élhetett volna. A környék kedvence volt.
FELFEDEZŐ
A 82 éves asszony az RTL Híradónak mesélte el, mit művelt vele a férfi, hogy pénzt szerezzen tőle.
FELFEDEZŐ
Márciustól júniusig több ingatlanba is betört, az udvarról, melléképületből és a lakásokból is vitt, amit tudott.
FELFEDEZŐ
Videokamerák rögzítették, ahogy egy férfi megpróbál feltörni több távolsági buszt, majd elhajt az egyikkel.
FELFEDEZŐ
A férfi a tavaszi veszélyhelyzet idején többször is megjelent a covid-betegek részére kialakított részlegen, ahonnan laptopokat, asztali számítógépeket vitt el és eladta azokat.
FELFEDEZŐ
A kisgyerekes pár egy közel 80 ezer forint értékű napszemüveget lopott el az egyik budapesti bevásárlóközpontból.
FELFEDEZŐ
A 71 éves asszony szégyenében nem kért segítséget a helyiektől, csak másnap jelentette fel unokáját a rendőrségen.
FELFEDEZŐ
A nő telepakolta a bevásárlókocsiját, majd fizetés nélkül ki akart sétálni az üzletből, de a biztonsági őrök feltartóztatták.
FELFEDEZŐ
A ruhásszekrényben tárolta. Az 50 centiméter hosszú, vasból készült kés az időszámításunk előtti 1-3. századból származik, és feltehetően egy kelta sírból való.
FELFEDEZŐ
Az arcukat maszk takarta, így nehéz volt az azonosításuk, végül az autójuk buktatta le őket.
FELFEDEZŐ
Egy budapesti lakásból lopta el a tévét, ahova egyszerűen csak bement. A rendőrség már keresi a férfit, a lakosság segítségét is kérik.
Népszerű
Ajánljuk