KÉK HÍREK
A férfi elmenekült a baleset helyszínéről. A futár 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.
KÉK HÍREK
A nő még vissza akart menni a házba valamiért, a holmik szállításával megbízott sofőr viszont ezt már nem várta meg, elhajtott minden értékével együtt.
KÉK HÍREK
Előtte azért gondoskodott arról, hogy eltüntesse a lopásgátlót. Összesen öt üveget lopott, keresi a rendőrség.
KÉK HÍREK
Az érdi Vass Gyógyszertár a Facebookon számolt be arról, hogy egy család 6 percet töltött az üzletben, ezalatt a 3 éves kisfiú kibontogatta a gyógyszereket, a leveleket pedig a kabátjába csúsztatta.
KÉK HÍREK
Egy Romániába vezető határátkelőhelyen fogták el a három külföldi férfit. A céget összességében több mint 10 millió forint kár érte.
KÉK HÍREK
A DK elnöke egy interjúban arról is beszélt, hogy szerinte Dobrev Klára fog nyerni, most ősszel is, meg tavasszal is.
KÉK HÍREK
A 27 éves férfi több biciklit is ellopott a gödöllői vasútállomásról, ám a rendőrök elől mindig sikerült felszívódnia. Most azonban egy munkából hazafelé tartó nyomozó kiszúrta a vonaton.
KÉK HÍREK
A műszaki mentéshez a váci hivatásos és a nagymarosi önkéntes tűzoltókat riasztották a helyszínre, akik kivontatták a vízből a gépkocsit.
KÉK HÍREK
A 45 éves férfi több fővárosi lakásból lophatott úgy, hogy megszerezte a kulcsokat a folyosón lévő széfekből, vagy egyszerűen besurrant a nyitva hagyott apartmanokba.
KÉK HÍREK
Pólókat és napszemüveget is lopott. A rendőrség keresi a férfit, aki a felvételen látható.
Népszerű
Ajánljuk