SZEMPONT
Magyar Péter felbukkanása eddig leginkább az ellenzéki pártoktól szívott el támogatókat. Ez már az ajánlásokért folytatott küzdelemben is érződik. Végigjártuk Budapest legforgalmasabb pontjait, hogy lássuk a véghajrát.
SZEMPONT
Mindent megteszünk közös sikerünk érdekében – írja Kendernay. János Ő maga nem vett részt az előválasztáson.
SZEMPONT
Nem hiszi, hogy kettejüknek lennének közös ügyei, azonban abban egyetért Magyar Péterrel, hogy az Orbán-rendszert választásokon le lehet váltani. Miniszterelnök már biztosan nem akar lenni, mert azt vidéken kell megnyerni, a városházán kint van az ukrán és a szivárványos zászló is, ezzel a politikai krédóval jelenleg ez lehetetlen.
SZEMPONT
Az európai zöldek felfüggesztik az együttműködést az LMP-vel. A párt szerint Karácsony Gergely újraválasztása kell a kormányváltáshoz.
SZEMPONT
Az LMP – Magyarország Zöld Pártja ezzel kívánta jelezni, hogy van olyan párt, amely szerint mind az ország szellemi légkörének, mind a hallgatók lelki egészségének ártalmas a szellemi polgárháború rikoltozó ágyúinak célpont nélküli pufogtatása.
SZEMPONT
Az ellenzéki párt szerint soron kívül meg kellene hallgatni a minisztert, azután, amiket Magyar Péter a Partizánnak adott interjújában elmondott róla.
SZEMPONT
Emelkedik az esetleges kihívó népszerűsége, ugyanakkor Karácsony Gergely még mindig tetemes előnnyel vezet.
SZEMPONT
Az állatot az út szélén találták, elgázolva. Mire az állatvédők a chip alapján megtalálták a gazdáját, a kutya elpusztult.
SZEMPONT
A népszavazás a törvény megsemmisítéséről szólt volna, így azonban az égvilágon semmi értelme nem lesz.
SZEMPONT
Senki sem kérdezte meg a budapestieket arról, hogy milyen módon szeretnék, hogy ez a hatalmas terület megújuljon.
SZEMPONT
Ungár Péter most hétfőn kért engedélyt Kövér Lászlótól Az akkumulátorgyártás és az infláció hatása a melegközösségekre című időszaki tárlatra.
SZEMPONT
A LMP társelnöke nem fukarkodott a jelzőkkel, amikor a DK elnökét kellett dicsérnie. Sokat változott – pozitív irányba – a véleménye a volt miniszterelnökről, bár szerinte az országot már nem vezethetné.
SZEMPONT
Korábban a kormány többször is azt állította, hogy a környezetrombolásért járó szankciók megkerülését lehetővé tevő rendelet csak a kohászati üzemeket érinti majd.
SZEMPONT
Az LMP-s politikus azt is elmondta, mi a véleménye a nem bináris emberekről és a Netflix-produkciók melegszálairól.
SZEMPONT
A párt frakcióvezető-helyettese felszólalt a megújuló energiagyárak mellett és az akkumulátorgyárak ellen is.
Népszerű
Ajánljuk