HÍREK
Márpedig a külügyminiszter szerint a kivilágítás követelésében egyértelműen ez a szándék mutatkozik meg.
HÍREK
Az LMBTQI közösségről pedig azt mondta, hogy Magyarország egy szabad ország, úgy élnek, ahogy akarnak.
HÍREK
Több nemzetközi hírportálon is vezető hír a magyar pedofiltörvény megszavazása, mely több melegellenes módosítást is tartalmaz.
HÍREK
Orbán Viktort keményvonalas nacionalistának jellemzik, akinek egyre radikálisabb a szociálpolitikája.
HÍREK
A főpolgármester szerint a pedofilellenes törvény módosítása nem más, mint mesterségesen, tervezőasztalon kitalált gonoszság. Videós összefoglalónk a hétfői tüntetésről.
HÍREK
Az iskolákban csak állami kereteken belül történhetne felvilágosítás, a homoszexualitás „népszerűsítését” pedig törvényben tiltanák. Civil szervezetek szerint Putyinékhoz hasonlóan indított támadást a szólásszabadság és a gyerekjogok ellen a kormány.
HÍREK
A királynő parlamenti beszédében említette az új jogszabályt, régi politikai adósságot törleszt ezzel az ország.
HÍREK
A szobrot előre elkészített deszkákkal borították be, amiknek a tetejére fakereszteket tettek, a 4 oldalára pedig a párt plakátjait ragasztották.
HÍREK
A törvény gyakorlatilag ellehetetlenítette a nemváltás lehetőségét. Az eset külföldön és idehaza is nagy port kavart, több emberi jogi szervezet is tiltakozott a törvény ellen.
HÍREK
A Budapest Pride szervezői azt szeretnék, hogy a vidéken élő szexuális kisebbségek is láthatóak legyenek.
HÍREK
A Meseország Mindenkié mesekönyv szerkesztője régóta várta, hogy meleg párjával örökbe fogadhassanak. De ez az álmuk az örökbefogadási törvény átírásával szertefoszlott.
HÍREK
Három azonos nemű párral beszéltünk, akik mind egyetértenek abban, hogy a kormány új tervezete valójában nem az egyedülállókat, hanem a melegeket akarja megfosztani attól, hogy legálisan gyereket vállalhassanak.
HÍREK
Az író nagyon kiakadt Dúró Dóra újabb könyvpusztításán, szerinte a legordasabb és leggonoszabb rendszerekkel vállal közösséget.
Népszerű
Ajánljuk