HÍREK
Tatiana Schlossbergnél a második gyermeke születése után fedeztek fel agresszív leukémiát. A díjnyertes újságíró másfél évig küzdött a súlyos betegséggel, de a szervezete feladta a harcot.
HÍREK
A „második berlini páciensként” emlegetett férfi HIV elleni gyógyszeres kezelését három évvel az őssejtterápia után állították le. Még a legérzékenyebb tesztek sem mutatták ki a szervezetében a vírust, ami a kutatók szerint tartós gyógyulást jelenthet.
HÍREK
A Budapesti Honvéd játékosát, Bihari Gábort leukémiával diagnosztizálták. Édesapja temetését követően felerősödtek a tünetei.
HÍREK
A leukémiás kisfiú szülei megtört szívvel jelentették be, hogy Ágostont hazaviszik a kórházból, és minden közös pillanatot kihasználnak. Az orvosok szerint nincs már esély a gyógyulásra.
HÍREK
A kis Ágoston családja mindent megtett, hogy esélyt adjon fiuknak a gyógyulásra. Most azonban újabb akadály gördült eléjük, ami mindent megváltoztathat.
HÍREK
A kis Ágoston életét csak egy amerikai kezelés mentheti meg, amelyhez óriási összegre van szükség. A szülők minden segítséget megragadnak, és az adományokból már egymillió forint gyűlt össze.
HÍREK
A 24 éves, Svédországban élő lánynak hetek óta nem találnak megfelelő donort. Az orvosok szerint az lenne alkalmas, aki etnikailag minél közelebb áll a lányhoz. Ezért most magyar donort keresnek neki.
HÍREK
Orvosai szerint 50 százalékos esélye van a felépülésre. Egy brit lap értesülései szerint állapota romlik, miközben válást és Moszkvából történő távozást fontolgat.
HÍREK
Hailey Merkt 31 éves volt. Az amerikai valóságshow egyik szereplője 2017-ben tűnt fel a műsorban.
HÍREK
A floridai Amyr Marshall-Rodriguez a focilabdáját szerette volna kihozni, amikor a tragédia történt. Betegsége tünetmentes volt a baleset idején.
HÍREK
Mint kiderült, a volt olasz miniszterelnök tüdőgyulladása is a súlyos betegség következményeként alakult ki.
HÍREK
A düsseldorfi beteg még 2013-ban csontvelőátültetésen esett át. Mára kutya baja, és a leukémiának is búcsút intett.
HÍREK
A gyerek magyar édesanyja és görög édesapja már azt fontolgatták, hogy Magyarországra vagy Görögországba viszik a lányukat, hogy végre rendesen kivizsgálják őt.
HÍREK
Az anyukája először a hőségre fogta a gyerek rosszullétét, csak a kórházban derült ki, hogy a leukémia egy gyorsan kialakuló típusában szenved.
HÍREK
Korábban ugyanakkor már felmerült a pajzsmirigyrák, a demencia és a Parkinson-kór is az orosz elnök lehetséges betegségei közt.
HÍREK
A harmonikás feleségénél tavaly áprilisban leukémiát diagnosztizáltak. Csontvelő-transzplantáción esett át, a szervezete jól reagált a kezelésekre, végül azonban szövődmények léptek fel nála, és a szervezete feladta a harcot.
Népszerű
Ajánljuk