KÉK HÍREK
Lázár János vezetésével tartottak előadást, Facebookon posztolták az erről készült fotókat.
KÉK HÍREK
Ez azt jelentené, hogy 2038-ban, az akkor 18 évesek nem vehetnének cigarettát, de minden más felnőttkorú igen.
KÉK HÍREK
A hódmezővásárhelyi polgármester azt javasolja, hogy a testület oszlassa fel magát és válasszanak új képviselőket, polgármestert.
KÉK HÍREK
Megkérdezte, hogy hogyan segítheti a kampányomat, megkértem, hogy süssön nekem egy kalácsot - meséli a miniszter a videóban.
KÉK HÍREK
Azt mondják, hogy eltávolítják azokat a bejegyzéseket, amelyek megsértik a közösségi irányelveiket, beleértve a gyűlöletbeszédet is.
KÉK HÍREK
A miniszter szerint az osztrák főváros egyes kerületeiben már alig látni fehér embert, és Budapestre is ez a sors várhat, ha az ellenzék nyer áprilisban.
KÉK HÍREK
A 16 százalékos különbséggel győztes új hódmezővásárhelyi polgármester hisz abban, hogy együtt tud működni a helyi fideszes többséggel, és az ellenzéki pártok egyetlen esélyének a koordinált indulást tartja.
KÉK HÍREK
Lázár János szerint egy politikai akció része, hogy most hozták nyilvánosságra az Elios OLAF-jelentését. Úgy véli, bele akarják keverni az ügybe a miniszterelnököt.
KÉK HÍREK
A kormány azon is dolgozik, hogy decemberben Erzsébet-utalványt is kaphassanak a nyugdíjasok.
KÉK HÍREK
A megyei közgyűlés megszavazta a névváltoztatást, most már csak a parlamentnek kell rábólintania.
Népszerű
Ajánljuk