HÍREK
A GYSEV Cargo tavaly megduplázta a profitját, most pedig 3,8 milliárd forint osztalékot fizetnek ki belőle. Az osztrákok már nem szólhatnak bele, ki mit visz haza.
HÍREK
Lázár János és Hegyi Zsolt számos újítást és fejlesztést mutatott be, amik kevesebb mint egy hónapon belül életbe lépnek. Közben azért megkapta a magáét az ellenzék is.
HÍREK
A felmérésben azt is megkérdezték az emberektől, hogy kire gondolhatott Lázár János, amikor arról beszélt: „nekem személyesen teljes egészében elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból és az egészből, amit néhány ember ebben az országban a megteremtett lehetőséggel csinál”.
HÍREK
A miniszter szerint százan próbálták meg szétverni a rendezvényt. Azt írta: olyan gyűlöletet érzett, amit még soha korábban.
HÍREK
A volt politikus szokásához híven először trombitált, majd a Fidesz elmúlt időszakának intézkedéseit – köztük a Harcosok Klubját – kezdte sorolni. Lázár mindenkit arra kért, hogy ne bántsák Szabót.
HÍREK
A politológus a román választásra reagálva szedte össze, miben és mekkorát lőhetett mellé Orbán. A tihanyi beszédtől a Harcosok Klubjáig sorolja a hibákat.
HÍREK
A miniszter szerint nagy dolog, hogy négyszer elnyerték az emberek bizalmát, de ez nem jelenti azt, hogy el lehet bízni magukat.
HÍREK
A társasház egyik lakója azt állítja, egy ügyvéd őt is megkereste, hogy eladná-e a lakását. De egy ügyintéző már többször is statikai szemlét akart tartani az ő lakásában, mivel az alatta található ingatlanokban átalakításokat végeztek.
HÍREK
A miniszter szerint a szerkesztőségek pánikba estek, de a törvényjavaslat szerinte csak a transzparenciát erősíti, és nem gondolja, hogy szűkítené a mozgásterüket.
HÍREK
Arról beszélt az elégedetlen egybegyűlteknek, hogy ha valóban ellopták volna a pénzt, nem tudnák kifizetni a 13. havi nyugdíjakat.
HÍREK
Lázár a luxus életmód kapcsán úgy fogalmazott, hogy szerinte fontos a mértékletesség, de „nem gondolja senki komolyan, hogy az összes, Magyarországon forgalomban lévő 600 Ferrari fideszes kézben lenne.”
HÍREK
A CAF egyelőre csak a teljesítés felfüggesztésének lehetőségét jelezte, más jogi lépéseket nem helyezett kilátásba. 2022-ben Lázár János több beruházást felfüggesztett, köztük a HÉV-vonalak korszerűsítését és a járműpark cseréjét is.
HÍREK
A közlekedési miniszter keszthelyi fórumán beismerte, rossz döntés lett volna a múzeum Debrecenbe költöztetése. Vitézy örül, hogy visszafordították a tervet, és azon dolgozik, hogy a múzeum visszakerüljön a fővárosba.
HÍREK
A keszthelyi fórumon Lázár János szerint a háború szele már Magyarországot is elérheti. A miniszter kemény szavakkal figyelmeztette a családokat a 2026-os választások tétjére.
HÍREK
A miniszter elismerte, hogy politikai közösségük „nagyon megégette magát” Novák Katalin köztársasági elnök korábbi döntése miatt. „Ez részben összefüggésben van azzal, hogy fifty-fifty az esély a '26-os választásokat illetően” - mondta a miniszter.
HÍREK
A Magyar Közlekedési Klub szerint az illemhely egy hétig volt nyitva. A MÁV közben országos mosdófelújítási programot hirdetett.
HÍREK
A kormányfő a reggeli Kossuth rádiós szereplése előtt hívta fel Lázár Jánost, a körülmények pedig sokak fantáziáját megmozgatták.
Népszerű
Ajánljuk