HÍREK
A Rovatból

Lázár János: Ha valaki magyar útlevéllel megy dolgozni Nyugat-Európába, 30%-kal több fizetést kap a szomszédos országokhoz képest

Lázár a luxus életmód kapcsán úgy fogalmazott, hogy szerinte fontos a mértékletesség, de „nem gondolja senki komolyan, hogy az összes, Magyarországon forgalomban lévő 600 Ferrari fideszes kézben lenne.”


Lázár János építési és közlekedési miniszter utcafórumot tartott Szentendrén, a HÉV-végállomás melletti P+R parkolóban, ahol több ígéretet is tett a helyieknek. Azt mondta, teljesen megújul a H5-ös HÉV, miután a kormány a múlt héten döntést hozott a beruházásról. Összesen 18 új HÉV-kocsit rendelnek, a közbeszerzést a következő hónapban írják ki, és még az idén megkötik a szerződést a pálya és a megállók felújításáról. A miniszter szerint az új szerelvények 2026 végén vagy 2027 elején érkezhetnek meg.

Már a fórum elején bekiabált valaki a közönség soraiból: „Ellopták az összes pénzt”. Lázár füttyel próbálta csitítani a hangoskodókat, Vitályos Eszter pedig, aki mellette állt, szintén igyekezett kezelni a helyzetet.

A miniszter erre úgy reagált, hogy ha valóban ellopták volna a pénzt, akkor nem lenne 13. havi nyugdíj, és nem duplázódott volna meg az ország vagyona. Úgy fogalmazott, szerinte az elmúlt 15 évben összességében több volt a jó, mint a rossz.

Lázár arról is beszélt, hogy szerinte nem létezik olyan társadalmi rendszer, ahol egy 18–20 éves fiatal azt érezné, hogy nincs előtte jövő, kivéve, ha háború van. A fiataloknak azt üzente: „Nem létezik olyan rossz társadalmi rendszer, kivéve ha háború van”.

Az oktatás kapcsán elismerte a kritikákat, de hozzátette, hogy szerinte egy magyar útlevéllel még mindig 30 százalékkal több fizetést lehet keresni külföldön, amit a magyar oktatási rendszer elismerésének tart.

Egy munkanélkülinek mondott nő is kérdezett a fórumon, és elmondta, milyen nehézségekkel küzd. Lázár azt ígérte neki, hogy a fórum után megpróbál segíteni. A nő így reagált: „A nevét szabad lesz?”

A fórumon szóba került a luxusautók kérdése is. Valaki megkérdezte, miért nem tesz semmit a „luxizás” ellen.

Lázár úgy fogalmazott, hogy szerinte fontos a mértékletesség, de nem gondolja senki komolyan, hogy az összes, Magyarországon forgalomban lévő 600 Ferrari fideszes kézben lenne. Hozzátette: ha valaki utánajárna a kérdésnek, érdekes neveket találna – „nem csak jobbról, akár balról is”.

A fórum végén a Rákosrendező jövője is szóba került. Lázárt megkérdezték, hogy tárgyal-e már a fővárossal a fejlesztésekről. A miniszter válaszában azt mondta, várja, hogy a főváros jelezze, mit szeretne, és kíváncsi a részletekre is. Hangsúlyozta: „Amit csinálni fog a főváros, mint tulajdonos, mi ahhoz minden infrastrukturális beruházást fogunk biztosítani”.

A beszélgetésben kitért arra is, hogy szerinte az ukránok és Brüsszel azt szeretnék elérni, hogy 2026-ban egy ukránbarát kormány alakuljon Magyarországon.

Felidézte Orbán Viktor állítását is, miszerint a Tisza Párt segítségével próbálják ellehetetleníteni a Voks2025 szavazást. Hozzátette: érdemes lesz figyelni a híreket, mert szerinte az elmúlt 35 évben nem történt olyan, hogy külföldről titkosszolgálati eszközökkel avatkozzanak be.

A miniszter bejelentette, hogy 1,5 milliárd forint jut a 11-es út felújítására, és a következő ciklusban elindítanák az M100-as gyorsforgalmi út építését is.

Lázár március végén indította útjára a Lázárinfó nevű országjáró fórumait. Ezeken a rendezvényeken nemcsak a sajtó, hanem a közönség is kérdezhet. A miniszter korábban úgy fogalmazott: „Ki kell állni, fel kell venni a kesztyűt. Nem szabad lemondani az emberek meggyőzéséről, és vállalni kell a vitát.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Minden eddiginél több tüntető fogadta Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, nem is hagyta szó nélkül
A kormányfő többször is kiszólt az őt kifütyülő, szerinte a Tisza Párthoz köthető tiltakozóknak. Azt is üzente nekik, ne engedjék, hogy a gyűlölet megkeményítse a szívüket.


Tüntetők „Stop Orbán, rendszerváltást” feliratú molinóval várták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, a miniszterelnök beszéde alatt szórványos füttyszó és némi bekiabálás is beszűrődött az élő közvetítésbe – írta a Telex. A helyszíni tudósítás szerint pár fiatal kezdte a bekiabálást, de később többen is csatlakoztak hozzájuk a tömegből. Úgy tűnt, nem szervezett akcióról van szó, mindenesetre a szervezők körbe vették a skandálókat, hogy ne tudjanak előrébb menni a közönségben.

Orbán Viktor is hallotta a tüntetőket, akiket tiszásoknak nevezett, és beszédében az erőviszonyokat ecsetelte.

„Látom, itt vannak az ellenfeleink, valahol ott hátul. Az arány éppen megfelel. Vannak százan, mi vagy 3 ezren, ez választási eredménynek is jó lesz” – mondta.

Majd arról beszélt, hogy az ellenfél csak ócsárol, és a Fideszről beszél, miközben ők az országról. A tiszásoknak azt üzente: „Ne engedjétek, hogy a gyűlölet megkeményítse a szíveteket”. A beszéd végén ismét szóba hozta a tüntetőket, és megköszönte a közönségének, hogy támogatták a hátul kiabálókkal szemben. „Nagyon fontos, hogy az ember megtanuljon kesztyűbe dudálni, hát így megy ez kedves tiszások.”

Az Orbán Viktor előtt felszólaló Lázár János is kitért a tüntetőkre. Külön köszöntötte azokat, akiket szerinte Magyar Péter küldött provokálni.

„Nem félünk a tiszásoktól, nem engedünk az erőszaknak, megállítjuk a Tiszát!”

– bíztatta a fideszeseket. Ezután a Tisza Párt nevéből kiindulva a folyóról kezdett beszélni. Lázár szerint a magyarok három dolgot tudnak a Tiszáról: a forrása Ukrajnában van, áradáskor szemetet hoz magával, és amilyen gyorsan árad, olyan gyorsan apad.

Az Orbán Viktor ellen tüntető csoportról a Magyar Hang videót is készített:

Nem ez volt az első eset a hétvégén, hogy tüntetők jelentek meg Orbán Viktor egy gyűlésén. A szombati miskolci rendezvényen pár tucatnyi ellenzéki fejezte ki a véleményét transzparensekkel és a „mocskos Fidesz” skandálásával. Lázár János akkor is tiszás provokációt emlegetett, de végül az az esemény is békésen lezajlott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Videón a férfi, aki húszcentis késsel a kezében fenyegetőzött a Tisza Párt kesztölci fórumán
Az esetről elsőként Magyar Péter számolt be szentgotthárdi fórumán. Nem sokkal később Radnai Márk megosztott egy videót arról, ahogy a késes támadót megbilincselték a rendőrök.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. március 22.



Ahogy korábban lapunk is beszámolt róla, Magyar Péter késve kezdte vasárnap a szentgotthárdi rendezvényét. A politikus azzal indokolta a csúszást, hogy nemrég értesült egy késes támadásról, ami Radnai Márk ellen irányult Kesztölcön.

Nem sokkal később a Tisza Párt alelnöke a Facebookon osztott meg egy videót arról, ahogy a rendőrök előállították a támadót.

„A kesztölci békés, barátságos fórumunk közben egészen megdöbbentő dolog történt. Egy ott élő munkásember késsel a kezében fenyegetni kezdett minket. A rendőrök gyorsan intézkedtek, előállították és bilincsben elvitték. Ez kizárólag annak a gyűlöletkeltésnek a következménye, amit évek óta épít a kormány”

- olvasható Radnai posztjában.

„A folyamatos gyűlöletkeltés, a hergelés, az egymás ellen fordítás súlyos következményekkel jár. Soha nem volt ilyen mélyen a magyarok közti bizalom. Soha. Pedig van egy dolog, ami mindennél fontosabb: mi egy nemzet vagyunk és nem félünk kiállni a demokráciáért. Pártpolitikától függetlenül” - tette hozzá a Tisza alelnöke.

A felvételen megszólalt Zelcsényi Miklós, a párt korábbi rendezvényigazgatója. Azt mondta, hogy az előállított férfi késsel a kezében indult a rendezvény felé, de még időben „arrébb tudták tessékelni”.

A videóban hallatszik, ahogy a rendőrök arról kérdezik a támadót, hova tette a későt. Erre a férfi azt mondja, hogy az övtáskában találják meg. Ezután a rendőrök megbilincselték, és beültették a rendőrautóba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Receptje volt, mégsem kapta meg az esemény utáni tablettát Dunakeszin – a patika a nézeteire hivatkozott
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt listavezetője, Nagy Dávid számolt be a dunakeszi esetről. A politikus szerint a magyar szabályozás következménye, hogy ilyen esetek előfordulhatnak az országban.


Nem adták ki egy nőnek az esemény utáni tablettát egy dunakeszi gyógyszertárban, azzal az indoklással, hogy a készítmény tartása „nem fér össze a patika nézeteivel” – számolt be ma az Index. A bejelentés után a Magyar Kétfarkú Kutya Párt listavezetője, Nagy Dávid és Ringwald Panka személyesen mentek el a Szent Jobb Gyógyszertárba, hogy ellenőrizzék a panaszt.

Ringwald megpróbálta kiváltani a nevére szóló, felhőbe feltöltött receptet, de először azt a választ kapta, hogy a gyógyszer nincs készleten, majd közölték vele a valódi okot. A politikus szerint a gyógyszertárban azt mondták, azért nem tartanak esemény utáni tablettát, mert az

„a patika nézeteivel nem fér össze”.

Nagy Dávid az esetről úgy nyilatkozott: „Mi is megpróbáltuk, és tényleg elhajtottak. Döbbenetes. Ez nem egyszeri eset, hanem rendszerszintű probléma: Magyarország az utolsó EU-s ország, ahol vényköteles az esemény utáni tabletta”.

A politikus által említett rendszerszintű probléma arra utal, hogy Magyarország maradt az egyetlen olyan uniós tagállam, ahol a sürgősségi fogamzásgátló továbbra is vényköteles. A kormány korábban egyértelművé tette, hogy nem tervezi a szabályozás megváltoztatását, álláspontjuk szerint ez egy egészségügyi szakmai kérdés, amelyben a szakmai testületek véleményét követik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter drogteszten járt egy bécsi laborban
A politikus most akarja hivatalos vizsgálattal igazolni, hogy soha nem élt kábítószerrel. Rogán Antalnak és Tiborcz Istvánnak is üzent, nekik is szívesen megadja a bécsi labor címét.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. március 22.



Magyar Péter vasárnap délután a közösségi oldalán arról írt, hogy a napot Bécsben kezdte, ahol vizelet- és hajmintát vettek tőle. A Tisza Párt elnöke szerint egy regisztrált osztrák labortól kért minden drogra kiterjedő tesztet. A politikus posztjában azt írta: „A hajmintából hosszú időre visszamenőleg kimutatható bármilyen kábítószer fogyasztása.”

Magyar Péter szerint erre azért volt szükség, mert bár állítása szerint soha nem élt kábítószerrel, a Fidesz és a propaganda ezzel vádolja.

„Ahogy elmondtam korábban, soha nem éltem kábítószerrel, de mivel a drogot rendszeresen fogyasztó Fidesz vezérkar és propaganda visszatérően ezzel vádol, ezért most hivatalos vizsgálattal is igazolni fogom ezt”

– fogalmazott bejegyzésében. Azt ígérte, amint meglesznek a tesztek eredményei, közzé fogja tenni azokat. Hozzátette, addig is szívesen megadja az osztrák labor címét Deutsch Tamásnak, Kocsis Máténak, Rogán Antalnak, Nagy Mártonnak, Tiborcz Istvánnak és a „megafonos portolóknak”. A posztot azzal a kijelentéssel zárta: „A TISZA-kormány alatt rendszeres alkohol- és drogtesztet fogunk végeztetni a politikusoknál.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: