HÍREK
A közlekedési és beruházási miniszter elmondása szerint Lázár János két héttel a választás előtt írta alá azt a szerződésmódosítást, amelyben már 98 százalékos előlegfizetést rögzítettek. Vitézy hosszan beszélt arról, hogy a 451 milliárdos beruházás méretét semmilyen szakmai tanulmány nem támasztja alá, sőt, a meglévő dokumentumok indokolatlannak tartják.
HÍREK
Nyilvánosságra hozták a Fidesz-frakció tagjainak vagyonnyilatkozatait, amelyekből többek közt kiderült, hogy Szijjártó Péter a bankszámláján félretett pénzét növelni tudta, Lázár János készpénze viszont jelentősen apadt. Radics Bélának 5 milliós óragyűjteménye van, Vitályos Eszter pedig alig 400 ezer forintot tett félre.
HÍREK
Minisztériumi források szerint azonnali hatállyal menesztették Bada Jánost, a MÁV Szolgáltató Központ vezérigazgatóját. A döntés egy nappal azután született, hogy egy munkavállaló levélben kért vizsgálatot a beszerzések átláthatósága miatt.
HÍREK
A miniszterelnök a keddi parlamenti ülés folytatásában a frakcióvezetőknek válaszolt. A beszédét kommentáló fideszes Pócs Jánosra utalva megjegyezte: „Ön belerakta a roma honfitársát a kemencébe”.
HÍREK
A közlekedési miniszter a közösségi oldalán jelentette be, hogy egy 27 éves francia mozdony gyulladt ki Kelenföldön. A miniszter a leállított járműbeszerzéseket okolta, és azonnali buszpótlást, valamint folyamatos utastájékoztatást kért a MÁV-tól.
HÍREK
Lázár János május 29-i hatállyal távozik a Magyar Tenisz Szövetség elnöki posztjáról, erről levélben értesítette a tagszervezeteket. A politikus szerint a válságkezelői feladatát elvégezte, a jövőben pedig sportszakmai tudásra lesz szükség a szervezet élén.
HÍREK
Vitézy Dávid közlekedési miniszter egy Facebook-posztban jelentette be, hogy az átadás-átvétel során fedezet nélküli közlekedési kiadásokat találtak. A hiányzó összeg három nagy projekthez, köztük a Budapest–Belgrád vasútvonalhoz és az autópálya-koncesszióhoz kapcsolódik.
HÍREK
Vitézy Dávid közlekedési miniszter Bécsben tárgyalt, ahol felkereste Lázár János 2018-ban elhíresült rettegős videójának helyszínét is. A látogatás eredményeként júniusban, évek után újra összeül a két ország vasúti munkacsoportja.
HÍREK
Kovács István, a Mohácsi Roma Önkormányzat elnöke egy interjúban elismerte, hogy Lázár János fórumán egy előre megírt szöveget kellett felolvasnia. Állítása szerint más felszólalóknak is kiosztották, mit kell mondaniuk.
HÍREK
Bóna Szabolcs agrárminiszter gyors vizsgálatot helyezett kilátásba a Jövő Nemzedék Földje Alapítványnál, melynek kuratóriumi elnöke Lázár János. Az alapítvány alá besöpört állami cégek, például az állati fehérjefeldolgozó ATEV Zrt. működését is kivizsgálják.
HÍREK
Az épület pincéjében több zsák ledarált iratot, fideszes és lázárinfós szóróanyagokat, de még Lázár-családos karácsonyi üdvözlőlapot is találtak.
HÍREK
Első televíziós miniszteri interjújában Vitézy Dávid a közlekedési tárca legsúlyosabb örökségeiről beszélt. A Mészáros Lőrinc nevéhez kötődő szerződések mellett a Budapest-Belgrád vasútvonal ügyét is vizsgálni fogják.
HÍREK
Márki-Zay Péter szerint Pintér volt az egyetlen fék az Orbán-rendszerben, aki bár morálisan szürke karakter, személyesen sokat köszönhet neki politikai és magánéleti szempontból is. Elmesélte, a miniszter miatt maradhatott fia a rendőri pályán.
HÍREK
A miniszterelnök azzal vádolja Lázár Jánosékat, hogy egy Herendi készletet vittek el a volt építési minisztériumból. A konfliktus új fordulatot vett, amikor egy videóban bemutatott egy másik szettet, amit állítólag a Karmelitából küldtek neki.
HÍREK
Az új közlekedési miniszter szerint a Békés InterCity kisiklását egy hiányzó fedélzeti számítógép okozta a mozdonyon. Állítása szerint a problémát már 2022-ben jelezték a Lázár János vezette minisztériumnak, de nem történt semmi.
HÍREK
A volt miniszter szerint nem az ellenzék, hanem a saját tábora támadja a legalantasabb módon egy belvárosi ingatlanügy miatt. A Fideszen belüli feszültséget jelzi, hogy Ferencz Orsolya a választási vereség óta a párt belső megújulását sürgeti.
HÍREK
A miniszterelnök Radnai Márkkal együtt nézett ki a korábbi Építési és Közlekedési Minisztérium épületének tetőteraszára. Ez az épület lesz a Miniszterelnökség új székhelye.
Népszerű
Ajánljuk