SZTÁRVILÁG
L. L. Junior és Körtvélyessy Kinga tavaly szakítottak, és az ország legjobb ügyvédeit fogadták fel, hogy képviseljék az érdekeiket.
SZTÁRVILÁG
Az énekes csak nemrég utazott el, de máris hallatott magáról. Hangulatos klip is készült új számához.
SZTÁRVILÁG
Ezzel pedig elég kínos helyzetet teremtett élő adásban. A műsorvezető láthatóan kellemetlenül érezte magát.
SZTÁRVILÁG
Hiába tartja a visszatérő közös fellépést a szakmai élete csúcsának, anyagilag nem járt jól vele.
SZTÁRVILÁG
Már csak nagy koncerteket akar vállalni, emellett közös vállalkozásba kezd egy barátjával a Dominikai Köztársaságban.
SZTÁRVILÁG
Az énekes is több nyereségre számított a visszatérő koncertből, de igyekszik inkább a jóra emlékezni belőle.
SZTÁRVILÁG
A szombati nagy visszatérő koncert ezek szerint egyben az utolsó fellépése is volt a legendás zenekarnak.
SZTÁRVILÁG
A Park azt írta, hogy rajtuk kívül álló „személyes okok” miatt marad el a buli. A zenekar 20 év után szombaton állt újra össze, de egyes hírek szerint a nagy visszatérő koncert veszteséges volt.
SZTÁRVILÁG
Hivatalosan is megkezdődhetett a válásuk Körtvélyessy Kingával. A lap a tulajdoni lap alapján írt az ingatlanról.
SZTÁRVILÁG
A gyűlölködő, trágár, rosszindulatú kommenteket törlik, mert ők is mindenhez szeretettel nyúlnak.
SZTÁRVILÁG
A rajongók azonnal gratulálni kezdtek a kommentekben, különösen, hogy néhány jel már korábban is erre mutatott.
SZTÁRVILÁG
Az indoklás szerint nem volt megállapítható, hogy csak az asszony tartózkodott a kisfiú mellett, és az ő mulasztása miatt következett be a halálos baleset.
Népszerű
Ajánljuk