KÖZÖSSÉG
A gazdái hiába keresték a kutyát, végül egy jótékonysági szervezethez fordultak segítségért, így találták meg az ebet a bozótosban.
KÖZÖSSÉG
Az állatok gazdája és az állatvédők egész nap keresték az ebeket, végül a vasútállomás egyik dolgozója értesítette őket, hogy megtalálták a tetemeket.
KÖZÖSSÉG
Három év türelmi idő után lép majd életbe a törvény. Aki megszegi, három évre is börtönbe kerülhet.
KÖZÖSSÉG
A bankjegyek egy borítékban voltak, amellyel egy vállalkozót kellett volna kifizetnie az amerikai házaspárnak.
KÖZÖSSÉG
A fél város át vonszolta az autója után kötve a kutyáját egy férfi Székesfehérváron még kedden. Bognár József szerint szó sincs szándékosságról, nem figyelt eléggé, azért történt a tragédia.
KÖZÖSSÉG
Hiába nagyobbak, hiába vannak többen, a kiskutya határozott fellépése miatt az erdő felé iszkoltak a medvék.
KÖZÖSSÉG
Jelenleg tízből négy magyar tart kutyát otthon. A költségek csaknem 33 százalékkal emelkedtek 5 év alatt.
KÖZÖSSÉG
Állítja, családtagjaként szerette a kutyát, bár azt elismeri, hogy hibázott. Az állatvédők szerint nem életszerű a férfi magyarázata.
KÖZÖSSÉG
A kutyus egyik oldaláról teljesen leszakadt a bőr, ahogy végighúzták az aszfalton. A 24 éves férfi a rendőröknek azt mondta, hogy csak beakadt a póráz.
KÖZÖSSÉG
A trénerek a Láthatatlan Póráz Módszer szemléletében, kényszerítés-, bántalmazás- és büntetésmentes oktatás révén készítik fel a kutyusokat. A Noé Állatotthonnál kezdődött minden, a programban eddig 46 kutya vett részt a Veled Megyek Programban.
KÖZÖSSÉG
Az énekesnő ráadásul nem is egyedül mászott tökéletes karácsonyi szettben a terített asztalra.
KÖZÖSSÉG
Az eset még tavaly télen történt. A kutya gazdája figyelmetlen volt, így az eb, amelyet a házban tartott, ki tudott szökni az utcára, mivel nyitva volt a kapu, és a kerékpárral közlekedő postásra támadt.
KÖZÖSSÉG
A kutya egy másik, nagyobb ebtől rémült meg, és így keveredett véletlenül a száguldó autók közé. Végül sikeresen befogták és hazavitték.
KÖZÖSSÉG
Karácsony és színházi szerep volt a téma a BBC-n, de a kutyát sokkal jobban érdekelte saját maga. A színésznő egy ideig semmit sem sejtett arról, hogy mi zajlik a háttérben.
KÖZÖSSÉG
A kutya vagy macskatartás fizikailag és szellemileg is karbantart, ráadásul az állatokkal fenntartott kontaktus még a vérnyomásra is jótékony hatással van. Amerikai tudósok kimutatták.
KÖZÖSSÉG
A coloradói férfi holttestére október végén bukkantak rá. Jack Russell terriere kisebb zsákmányokkal tartotta életben magát, miközben vigyázott gazdája holttestére.
Népszerű
Ajánljuk