KULT
Rajzolt dj pult, éneklés nélkül továbbjuttatott versenyző, jótékonykodó Puskás Peti – és ez még csak az első produkció volt!
KULT
Interjúfilmben mesélték el a tagok, milyen újra együtt zenélni és hogy látják a zenekar jövőjét. Kiss Tibi elmúlt két és fél évéről viszont gyakorlatilag semmi nem derült ki.
KULT
Szemtelen szöveggel, végtelen humorral és a műfajban elmaradhatatlanul megjelenő női idomokkal itt a korábbi zenei projektjeiért Fonogram-díjra jelölt 9IN9ER-rel közös „JAH”.
KULT
Az Intro-ban míg Lenszkij épp azt ecseteli, ki van égve a rappelésben, Kissbaba talál egy időgépet Skóciában. És amit kapunk ezután, tömör sci-fi, synthwave, elektronikus és hiphop műfaji kavalkád.
KULT
A Disney+ új sorozatából megtudhatjuk, hogyan is lett Cassian Andor a lázadók egyik vezéralakja.
KULT
Deryck Whibley a stúdióból jelentkezve üzent rajongóinak. A Sum 41 október 2-én lép fel az Arénában Does This Look All Killer No Filler c. turnéjával, ahová a Simple Plan is velük tart. Vajon melyik dalokat hozzák el legendás lemezeikről? A videóban Deryck erre is kitért.
KULT
A „20 éves tea” egy meghitt videó-etűd kíséretében érkezik. A dalba pár sor erejéig a színész személyes jó barátai, Lang Györgyi és Falusi Mariann is beszálltak.
KULT
A Tátrai Tibor, Szebényi Dani, Borlai Gergő, Gotthárd Misi és Kéri Samu alkotta szupergroup kilpjének helyszíne sem mindennapi.
KULT
Az „Az” és „A ragyogás” szerzőjéről sok legenda kering. Több regényének megírására nem is emlékszik abból az időből, amikor alkoholista volt.
KULT
Elképesztő gyűlölethullám előzte meg az Amazon: Ügyvéd magyar címre keresztelt Disney+ sorozatot. Vajon mi ennek az oka? Megérdemelte ezt a bánásmódot sorozat?
Népszerű
Ajánljuk