HÍREK
Kitették Kövér kiszivárgott beszédét a honlapjára, de nem az volt benne, ami a valóságban elhangzott
Az Országgyűlés sajtóirodája szerint a házelnök felolvasás közben változtatott a szövegen, ami nem jutott el hozzájuk.
HÍREK
Kövér még a szolgálatok munkájára is számít az ügy 'kezelésében' egy kiszivárgott felvétel szerint. A hatpárti ellenzék úgy véli: ezzel méltatlanná vált tisztségére.
HÍREK
Több ellenzéki politikus is a Facebookon reagált Kövér László azon kijelentésére, miszerint az ellenzék a legfőbb nemzetbiztonsági kockázat.
HÍREK
A házelnök egy, a Direkt36 birtokába jutott hangfelvételen arról is beszélt, hogy ennek 'kezelésében' számít a szolgálatok munkájára is.
HÍREK
A házelnök szerint „tragédia történt jó néhányszor, amikor effektív elmebajosok így vagy úgy, valamilyen okból kifolyólag kerültek az ország vezető pozícióiba”.
HÍREK
A Párbeszéd társelnöke azt mondta, a büntetés nem tántorítja el attól, hogy kiálljon az igazságért és a magyar emberekért.
HÍREK
Az Országgyűlés elnöke többek között '56-ról és a rendszerváltásról beszélt a Magyar Nemzetnek, de igyekezett mindenbe beleszőni a Gyurcsány-szálat is.
HÍREK
Korábban azért rótták ki rá, mert – a Fudan Egyetemre utalva – kínai zászlóval vegyített Fidesz logós molinóval demonstrált a Parlamentben.
HÍREK
Az Országgyűlés elnöke a Parlamentben fogadta szombaton a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus egyházi vendégeit.
HÍREK
Orbán Viktor és Kövér László töröltette a tagságát háromnegyed évvel az elhíresült brüsszeli szexparti után.
HÍREK
Az Országgyűlés elnöke szerint az új harcban az emberek tudatát akarja megszállni az új ellenség.
HÍREK
A házelnök közölte, téves az a hiedelem, hogy a magyar többség megint eltűri „egy terrorista kisebbség randalírozását” az országban, és nem hajlandó elnézni, hogy „bolhacirkuszt” csináljanak az Országgyűlésből.
Népszerű
Ajánljuk