SZEMPONT
Azt ígéri, minden oldal korrupcióját vizsgálja majd, mint ahogy eddig is. De ha nem kap meg minden segítséget a leendő kormánytól, inkább visszamegy állatorvosnak.
SZEMPONT
A Somogy Megyei Kormányhivatal megerősítette az építésügyi eljárással kapcsolatos szabálytalanságot, az ügyben belső vizsgálat folyik.
SZEMPONT
Magyarországon csökkent a maszkviselési kedv, kevesebben mosnak sűrűn kezet, és a távolságtartással is jóval kevesebben törődnek - derül ki egy kutatásból.
SZEMPONT
Pedig a nyomozati jegyzőkönyvek tanúsága szerint Schadl elmondta Jeney Orsolyának, hogy „figyeljenek oda [...], legyenek szívesek, mert itt nem hibázhatnak.”
SZEMPONT
A napokban felmerült a sajtóban, hogy szabadlábon láthatták a Völner-ügy egyik főszereplőjét, erre reagáltak.
SZEMPONT
A Bírósági Végrehajtói Kar elnöke gyakran igen magas szintekig jutott a kéréseivel. Néha nem is utasították el.
SZEMPONT
A Nagy Ádám-botrányt „a rendszerváltás utáni politikatörténet legmagasabb szintig érő korrupciós ügyének” nevezték. Szerintük a
közvetlen főnöke, Rogán Antal tudta nélkül mindez nem történhetett volna meg.
SZEMPONT
A független parlamenti képviselő szerint Nagy Ádám „néhány hónapja megvesz egy minimum félmilliárdos ingatlant, és pont attól a Végrehajtói Kartól, amelynek a vezetője vesztegetés miatt előzetesben ül tavaly november óta.”
SZEMPONT
Azt nem tudni, hogy miért rendelkezett ilyennel. Novemberi elfogása után két hónappal vonták vissza.
SZEMPONT
A nyomozati jegyzőkönyv tanulsága szerint a korrupciós botrányba került politikus és a végrehajtói kar elnöke egyáltalán nem tartott a lebukástól.
SZEMPONT
A belvárosi fideszes vezetésű kerület egy hete sajtóközleményében még nem említette az egyik, áron alul megszerzett üzlethelyiséget.
SZEMPONT
A minisztert a 444.hu próbálta kérdezni a Völner-ügy kapcsán, amikor Székesfehérváron járt.
SZEMPONT
A kormány két nappal karácsony előtt úgy módosította a kormányhatározatot, hogy a 2020-2022-es időszakra szóló feladatok nagy részének határidejét 2023-ra tolták ki.
SZEMPONT
„Nem hagyjuk, hogy a Fidesz kiárusítsa, kivéreztesse, feldarabolja Budapestet. Megvédjük a városunkat” - közölte a főpolgármester.
Népszerű
Ajánljuk