SZEMPONT
A Tesla és a Facebook nem ugrott akkorát, mint Mészáros Lőrinc vagyona, ilyen állat nincs - hangzik el a Sróman című filmben. A mesés vagyonról az igazság csak akkor derül majd ki, ha Mészárossal történik valami, mondja a korrupciókutató szakértő.
SZEMPONT
A miniszter szavai nyomán az MSZP a legfőbb ügyészt kérdezte, aki feljelentésként kezelte a beadványt. A Központi Nyomozó Főügyészség bírálja el, hogy indítanak-e büntetőeljárást.
SZEMPONT
Az ügyben összesen 16 ember ellen emelt vádat az ügyészség. A volt rendőri vezetőkre letöltendő börtönt és vagyonelkobzást indítványoztak üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés miatt.
SZEMPONT
„Ez még semmi, sokkal durvább lesz, amit ezután fogok mutatni. Üzenem Magyar Péternek, hogy ez még csak a kezdet volt” - mondta Toroczkai László, aki egy győri választási gyűlésen beszélt a szerinte Rogán Antalhoz és Tiborcz Istvánhoz is köthető hálózatról. Felszólította Magyar Pétert, hozza nyilvánosságra a lakásának szerződését.
SZEMPONT
Herman Haluscsenkót az Ukrán Nemzeti Korrupcióellenes Hivatal vette őrizetbe a határon. A Midas-ügyként ismert nyomozás az állami atomenergia-ügynökséget érinti.
SZEMPONT
Magyar Péter vasárnapi évértékelőjén nevezte zsákutcának a gazdaságot, és lopásnak a korrupciót. A politikus az uniós pénzek hazahozatalával és az innovációval indítaná újra a növekedést.
SZEMPONT
A friss jelentés szerint Magyarország 40 ponttal, Bulgáriával holtversenyben ismét az EU legkorruptabb országa lett. A Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója szerint a latin-amerikai rendszerekhez hasonlítható a „mutyizás” szintje.
SZEMPONT
A polgármester bevallotta, hogy 2010-ig még Orbánra szavazott, most viszont már csak egy zsarnokot lát benne. Szerinte a Fidesz alatt lett az ország Európa legszegényebbje.
SZEMPONT
A Republikon Intézet friss felmérése szerint a magyarok 27 százaléka már maffiaállamként tekint az országra. Ezzel párhuzamosan a „diktatúra” megnevezés népszerűsége 15 százalékról 8-ra zuhant 2023 óta.
SZEMPONT
A Korrupciókutató Központ Budapest jelentése szerint aa Nemzeti Kommunikációs Hivatal korrupciós kockázati szintje 0,992-re ugrott. Ez a kirívó adat az ismét romló országos trendek csúcspontja.
SZEMPONT
A Tisza Párt vezetője már a kormányzásra készül. Az ATV-ben azt is elárulta, mit tenne a rezsivel és honnan szerezne ehhez több ezer milliárd forintot.
SZEMPONT
A Momentum korábbi politikusa Lázár János kijelentései után akadt ki. Szerinte a kormány nyíltan cigányellenes uszítást folytat, miközben a valódi gazemberek a hatalomban ülnek.
SZEMPONT
Csang Ju-hszia tábornok a legmagasabb rangú katonai vezető és Hszi legközelebbi szövetségese volt, akinek apja ráadásul tábornokként Hszi apja mellett szolgált. Elemzők szerint a harci veterán bukása növelheti egy Tajvan elleni katonai akció kockázatát.
SZEMPONT
Csang Ju-hsziát nemcsak hazaárulással, de vesztegetéssel is vádolják a Wall Street Journal szerint. A korrupcióellenes tisztogatás elérte a hadsereg legfelsőbb vezetését is Kínában.
SZEMPONT
Eltávolításával a hadsereg legfelsőbb bizottságában már csak Hszi elnök és a tisztogatásokat irányító tábornok maradt. „Ez a lépés példátlan a kínai hadsereg történetében, és a főparancsnokság teljes megsemmisítését jelenti” - mondja a szakértő.
SZEMPONT
A képviselő szerint a rendszerben „semmi nem működik, teljes a káosz”. Lázár minisztériuma a jogerős ítélet ellenére sem adja ki a projekt iratait.
SZEMPONT
A Shell korábbi globális alelnöke szerint a gazdasági célok nem teljesülnek, folyamatos korrekcióra szorulnak. Úgy gondolja, áprilisban ennek meglesz a következménye.
Népszerű
Ajánljuk